Jókora hiányt hozott a június

Idén júniusban 213,6 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya - adta hírül a pénzügyi tárca.
Domokos László, 2019. július 8. hétfő, 12:17
Fotó: Napi.hu

Idén a hatodik hónapban 213,6 milliárd forint volt a központi alrendszer hiánya, így az év első felének halmozott adata a tervezett éves előirányzat 39,1 százalékát tette ki.

Ezen belül a központi költségvetés 467,3 milliárd forint deficittel zárt, míg az elkülönített állami pénzalapok 61 milliárd forint, a társadalombiztosítás (tb) pénzügyi alapjai pedig 16,3 milliárd forint többletet értek el - derül ki a Pénzügyminisztérium gyorsjelentéséből.

A tárca értékelése szerint a kormány fegyelmezett költségvetési politikája és a kedvező gazdasági folyamatok eredményeként változatlanul stabilitás és növekvő bevételek jellemzik az államháztartást. Ennek nyomán az első félév hiánya 390 milliárd forint volt, amely a tervezett előirányzat 39,1 százaléka. Az év egészére továbbra is reális és elérhető a GDP-arányában meghatározott 1,8 százalékos hiánycél, miközben az államadósság-mutató is tovább csökken.

Idén január-júniusban személyi jövedelemadóból (szja) 105,4 milliárd forinttal, míg a kapcsolódó a szociális hozzájárulási adóból, illetve a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból összesen 260,1 milliárd forinttal több folyt be az államkasszába, mint az előző év azonos időszakában.

Ezzel párhuzamosan az általános fogalmi adóból (áfa) származó bevételek 397,4 milliárd forinttal, a jövedéki adóból származóak pedig 45,3 milliárd forinttal emelkedtek az első félévben tavalyhoz képest.

Mivel 2019. június végéig összesen csupán 346,6 milliárd forintot utalt át Brüsszel Budapestnek, a magyar kormány folytatja az uniós támogatások megelőlegezését. Ennek nyomán az év első hat hónapjában 710,6 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a kedvezményezetteknek - közölte a tárca.

HOZZÁSZÓLÁSOK