Hétfőig kell beadni a személyi jövedelemadó-bevallásokat vagy elfogadni a NAV által készített tervezetet.

Ennek apropóján érdemes megnézni az évek óta elérhető, úgynevezett személyi kedvezményre való jogosultságot. Ez a vonatkozó rendeletben meghatározott betegséggel, másként súlyos fogyatékossággal élőknek jár. A kedvezmény összege pedig a minimálbér 5 százaléka, 2018-as év után havonta 6900 forintot, összesen 82 800 forintot jelent.

Rengeteg betegségre

Azért is érdemes utánajárni, mert az idén bővült a betegségek listája többek között a endometriózissal, a mellrákkal, a méhnyakrákkal, a petefészekrákkal, valamint a prosztata- és hererákkal -, így már több mint 700 betegség, rendellenesség, intolerancia esetén igényelhető az összeg. Többek között az alábbi betegségekre is jár a kedvezmény.

  • hallási fogyatékosság
  • látási fogyatékosság
  • mozgásszervi fogyatékosság
  • elzáródást okozó érbetegségek
  • súlyos szervi károsodással járó immunbetegségek
  • veleszületett enzimopátiák: például a laktózérzékenység miatt fellépő betegségek
  • emésztőrendszer betegségei: például a gluténérzékenység miatt fellépő betegségek
  • endokrin és anyagcsere betegségek, ezen belül is az I. típusú, és a szövődményekkel járó II. típusú cukorbetegség.

Visszamenőleg is kérhető

Akik orvos által igazoltan az érintett betegségek egyikével élnek, de eddig nem kérték a kedvezményt, azok visszamenőleg 5 évre is igényelhetik azt. Mégpedig az szja-bevallások önellenőrzésével. Fontos szabály, hogy csak abban az esetben jár a kedvezmény, ha az adott évben már beteg volt az illető és erről van orvosi papírja. Az is lényeges, hogy nem a NAV határozza meg meg, hogy mi számít a kedvezményre jogosító súlyos fogyatékosságnak, ugyanis ez nem adójogi, hanem orvosi kérdés. A NAV nem is kéri a betegségről szóló orvosi igazolást a bevalláshoz. Ez kvázi azt jelenti, hogy a NAV elfogadja, ha valaki a betegségére hivatkozva kéri a kedvezményt. Ugyanakkor egy adóellenőrzés során szükség lesz az orvosi papírra.

Akik tehát eddig még nem kérték a kedvezményt és 2014 előtt is betegek voltak, azok az elmúlt évek minimálbér-összegei alapján visszamenőleg összesen közel 350 ezer forintot kaphatnak. Jövőre pedig további 7450 forinthoz, azaz összesen közel 90 ezer forinthoz juthatnak. Ha valaki bizonytalan, akkor az itt elérhető rendeletben böngéssze át a betegséglistát és konzultáljon az orvosával!

Több százezren érintettek: a NAV hivatalos tájékoztatása szerint 2017-re 217 ezren igényelték a személyi kedvezményt, ám idén januártól bővült az extra pénzre jogosító betegségek köre, így a jogosultak tábora megduplázódhatott.