Mostanáig november 6-án 1901-ben volt a legenyhébb a hajnal, akkor Győrben 14,2 Celsius-fokot mértek. Most ennél több helyen is melegebb volt. Devecseren például 14,4 fokot mutatott a hőmérő, de a legmelegebb Pápa repülőtéren volt, ahol az október hideg, néha fagyos hajnalai után csütörtökre virradóra 14,7 fokot mértek.

Az előrejelzés szerint csütörtökön napközben az ország legnagyobb részén felhős vagy erősen felhős lesz az ég, a legtöbb napsütés a keleti, északkeleti területeken valószínű. A Nyugat-Dunántúlon több helyen, másutt helyenként eső, zápor is előfordulhat. Többfelé megélénkül, a Dél-Alföldön és a Kisalföld egyes részein meg is erősödhet a szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 17 és 23 fok között várható, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ennél egy-két fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 8 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet - közölte a meteorológiai szolgálat.