"Akkor jönnétek rá, mily szánalmasan alacsony a magyar fizetés"

Markáns véleményekkel találkoztunk, amikor megkérdeztük olvasóinkat arról, hogy ők lecserélnék-e a forintot euróra.
Dzindzisz Sztefan, 2017. július 19. szerda, 11:16

Amikor Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, még mindenki arról beszélt, hogy pár éven belül bevezeti a közös valutát. Az első céldátumot még Medgyessy Péter kormányfő tűzte ki 2003-ban, akkor 2008-at emlegették, majd a csatlakozáskor ez 2009-re csúszott.

Ez jól láthatóan nem teljesült, az euróba vetett bizalmat pedig nem erősítette az sem, hogy a nagy gazdasági válság idején az eurót használó uniós tagállamok is inkább belső problémáikkal foglalkoztak, mintsem közösen próbáltak volna megoldást találni.

Azóta még távolabb kerültünk az euró bevezetésétől, hiszen az Orbán-kormány látványos illiberális fordulata, illetve Brüsszel ellenes kommunikációja nem azt sejteti, hogy rohannánk az eurózónába. Ezt támasztja alá Varga Mihály június elején, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) üzleti ebédjén elhangzott mondata is: "a magyar gazdaságpolitika nem mondhat le arról a hosszú távú szándékáról, hogy valamikor csatlakozik az euróövezethez, ez azonban nem sürgős".

Felcsuti Péter, a Raiffeisen bank volt vezérigazgatója szerint a csatlakozás technikai, gazdaság és érzelmi kérdés is. A bankszakember úgy véli, hogy Magyarországnak be kellene vezetnie az eurót, mert enélkül a perifériára szorul Európában és a régióban, azaz jóval kevésbé lesz képes érvényesíteni nemzeti érdekeit is. A jelenlegi kormány láthatóan nem ebbe az irányba tart, és ha szélsőségesen euroszkeptikus hangulat meg is változna, nem lenne könnyű újra Európa felé fordulni, hitelesen képviselni azt az álláspontot, hogy Magyarország újra a szorosabb integráció híve lett. (Komoly fordulatot lebegtettek be euróügyben.)

"Kiderülne, mennyi a magyar fizetés"

Ezután az olvasóinkhoz fordultunk és a szokásos napi Facebook-kérdésünben arról érdeklődtünk, hogy Ön támogatja, hogy Magyarországon a forintot euróra cseréljük? Végül válaszadóink közel kétharmada, egészen pontosan 63,7 százaléka szavazott az igenre és így pedig 36,7 százalék a nemre.

A témához sok hozzászólás is érkezett Péter szerint például "Nem kell az az euró nekünk. Az Európai Unió sem sokáig lesz." István ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet válaszában, hogy "A térségben már csak lassan mi ellenkezünk az eurótól... pedig 2009-re ígérték a bevezetését...", míg névrokona azt írta, hogy "van olyan sejtésem, hogy tovább lesz EU mint Orbán nevű miniszterelnökünk, a kérdés csak annyi, hogy mi a részei leszünk-e és pontosan az Orbán nevű és bandája miatt."

Pannika is fél a bevezetéstől: "Na akkor lenne akkora áremelés hogy bele gebednénk,". István szerint azonban ettől nem kell félni: "nem lenne áremelés... csak meglátnád, hogy a jelenlegi árak magasabbak a nyugati áraknál a fizetések pedig az 1/4-e... mert ugye Magyarország jobban teljesít... szabadrablásban... amúgy az euró bevezetése egyértelműen nem hozna hasznot"

Volt, aki egy pénzváltó képét mellékelve írta azt, hogy "Vajon kinek is az érdeke lehet, hogy ne vezessék be az €-t?! Gondolkozz... gondolkozz... meg van". László pedig rögtön egyet is értett vele: "Anglia mért nem váltott? mert jobb nekik a font!" Ehhez mondjuk Péternek és Imrének is volt egy-két szava: "De a font nem forint! ", "Anglia azért nem váltott mert a font erősebb mint az euró!". Katabriginek azonban erre is van megoldása: "Csak ha egy az egyben váltják."

Ferenc viszont látja, megint csak a kisemberek járnának rosszul: "Nekünk kis embereknek áltagpolgárnak nem lesz jobb az euro bevezetésével. Ezzel is csak s bankárok és aki üzérkedik járna jol". István szerint azonban ez "Kamu... már rég be kellett volna vezetni az eurot... csak nem akarják, hogy a magyarok konkrétan szemtől szembe lássák a viszonyokat... hogy nyugaton olcsóbb árak és magasabb bérek vannak..."

Ez utóbbi állítással József is egyetért: "Akkor lenne igazán szembetűnő a világnak,hogy az ország nagy része 150-400 euró-ból tengődik. Jobban teljesít,erős és büszke ugye?" László, mintha csak erre reagált volna: "Akkor jönnétek rá, mily szánalmasan alacsony a fizetés." Margit is ebből indult ki, amikor azt írta, hogy "Csak akkor ha a bérek is egyenlőek az eurózóna béreihez. Például ha egy német mozdonyvezető kap 2000 eurót, akkor a magyar is kapjon ugyan annyit. Így lenne méltányos." Péternek azonban vannak kétségei: " A gazdasag nem meltanyossag kerdese. Milyen alapon keresne a magyar mozdonyvezető annyit, mint nemet tarsa? A MAV altal felhalmozott adossag novekedesevel aranyosan?"

Zoltán szerint a politika miatt nem lesz eurónk: "könnyen előállhatna a "görög " helyzet a kormány elvesztené a lehetőségét , hogy az árfolyammal operáljon. De ami a lényeg rögtön kiderülne minden hókusz-pókusz a polgárok azonnal éreznék a gazdaság változásait nem lehetne bűvészkedni rezsicsökkentéssel és hasonlókkal. Tehát NEM lesz."

Voltak olyan kommentelőink is, akiket szerencsére most sem hagyott el a(z akasztófa) humora: "Inkább jöjjön vissza a fabatka, mert a fizetések annyit sem érnek.", " Éppen most amikor ismerkedek az öt ezressel?"

Ön szerint kell nekünk euró?

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tarosPifta, 2017.07.24 12:44

Egyre többen cserélik le maguktól. :-)
Amúgy a magyar rosszul jönne ki belőle, Fico remekül vezényelte az sk/eur váltást is, és jó árfolyamon váltottak.
Fico törvényt alkotott arra, hogy ne lehessen drágítani a váltás miatt. Amelyik kereskedő a váltás előtti fél évtől árat emelt, azt börtönnel fenyegette, s külön hivatalt hozott létre az árak ellenőrzésére.
A végeredményt már tudjuk, Szlovákia valóban jobban teljesít!
Én euro párti vagyok, de ebben az országban csak pórul járna a nép. Aki meg tud élni a lehetőségekkel, annak már van eurós fizetése, bevétele és számlája.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.07.24 12:03

@gyurta: soha nem állítottam hogy mindenki, de azt már biztosan, hogy te mélységesen :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.07.24 11:52

@Rodent:
Te is értenéd, ha nem 50-es IQ-d lenne!
:D
Bár a mosogatáshoz annyi pont elég.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.07.24 11:51

@krix2: Talan ha rendesen megtanulnal magyarul, akkor megertened mit irnak masok, es ok is megertenek amit te irsz. Igy nehez :)

"Csak a hülyék nem mennek tovább magasabb bérért, ugye hülyécske?"

Ez peldaul valami duplacsavar lehet, amit csak te ertesz :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krax, 2017.07.24 11:30

@gyurta: "Félbites fideszes szellemi nyomoronc, ez az ország nem ad jövőt. Nem hülye mindenki, leszarjuk OV. minden büszkeségét! Nyugat adja gyemekeink jövőjét Orbán meg elveszi!"

Itt a pont, mert ez a mocsodék banda, pontosan, és látványosan megmutatja, az "zembereknek" hogy csak a nyaloncok tudnak érvényesülni, akár bármiféle hozzáértés, és tudás nélkül is, és aki ezt ki meri mondani, annak annyi, ha rajtuk múlik! A fiataljaink ezt pontosan látják, és emiatt is mennek el ebből az országból! Nem véletlen, hogy már évek óta fiatal, fizetett statisztákat alkalmaz a fityesz a rendezvényein
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html