Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a kormánypártok által elfogadott módosítások súlyos jogsértéseket okoznak - számot be az MTI.

A törvény szellemisége is alkotmánysértő és a jogszabály nagyon sok ponton nem tartja be a jogállamiság követelményeit. Többek között sérül az információs szabadsághoz való jog, a véleménynyilvánítás szabadsága és a gyermekek művelődéshez való joga. Ezentúl hatéves korban kötelező lesz beiskolázni a gyermekeket. Hangsúlyozta, hogy eddig a szakemberek döntöttek az iskolaérettségről - sorolta a képviselő.

Kunhalmi Ágnes egyúttal felszólította az Országgyűlést, hogy tegyen eleget egy korábbi alkotmánybírósági határozatnak és alakítsa ki a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő gyermekekre vonatkozó, az egyéni szempontok mérlegelését is lehetővé tevő szabályozást.

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese szerint a tanuláshoz és a gyermekek nevelési módjának megválasztásához fűződő jogok alkotmányos alapjogok. Az ellenzék azért fordul az Alkotmánybírósághoz, mert úgy érzi, hogy ezek a jogok sérülnek. A szabályozás jelentősen csökkenti az alapítványi és magániskolák jogát arra, hogy megválasszák a saját pedagógiai programjukat - bírált a politikus, aki szerint ezzel elvész az alternatív oktatás lényege.

Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a törvénymódosítás elveszi annak jogát a szülőktől, a pedagógusoktól és a diákoktól, hogy beleszólhassanak a közoktatás rendszerébe. Az intézményvezetők megválasztása során a tantestületnek és a diákönkormányzatnak eddig is csak véleményezési joga volt, de most ezt is eltörlik.

Hanák Gábor, az LMP elnökségi tagja azt mondta, a jogszabály sérti a gyermekek megfelelő fejlődéshez való jogát. Példaként említette, hogy a döntéshozók tovább központosítják a tankönyvpiacot, aminek minősége emiatt érzékelhetően romlik. A politikus is kitért arra, hogy nem készült el a sajátos nevelési igényű gyermekekre vonatkozó szabályozás, mert ezek a gyermekek "gyakorlatilag nem létezőek a kormány számára".

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa arról beszélt, hogy a Fidesz korábban megszerzett jogokat vesz el és lerontja a magyar oktatási rendszert. A kormány rossz irányba vezeti az iskolarendszert, ami nem csökkenti, hanem növeli az egyenlőtlenségeket - mondta a képviselő.