Közlésük szerint az Alkotmánybírósághoz számos olyan indítvány érkezett, amely a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.), valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) rendelkezéseit támadta.

Az Ab a hétfőn meghozott határozatában azokat az indítványokat bírálta el, amelyek elsősorban a nyomtatott és az internetes sajtótermékek, azaz az írott sajtó szabályozásának előírásait kifogásolták.

Az Ab megállapította, hogy az Smtv. az írott sajtó esetében alkotmányellenesen szabta meg a médiahatóság által számon kérhető előírások körét. Mint írták, a hatósági tartalomfelügyelet lehetősége önmagában ugyan az írott sajtó esetében sem alkotmányellenes, de a jogalkotónak fokozott figyelemmel kell lennie arra, hogy a különböző médiumok szabályozását eltérő alkotmányossági mércék határozzák meg.

A testület az emberi jogok, az emberi méltóság, a magánélet, illetve a nyilatkozatot tevő személy jogai érvényesülésének médiahatósági vizsgálatát - a jogrendszerben meglévő egyéb jogérvényesítési lehetőségek figyelembevételével - az írott sajtó esetében a sajtószabadság alkotmányellenes korlátozásának ítélte.

Annak érdekében, hogy az alkotmányellenesség jogkövetkezménye az audiovizuális média felügyeletét ne érintse, az Alkotmánybíróság nem az érintett tartalmi szabályok, hanem az Smtv. hatályának részleges, az írott sajtóra kiterjedő részének megsemmisítése mellett döntött, a megsemmisítés időpontjaként 2012. május 31-ét határozta meg.

A forrás védelme

Az Ab az újságírók információforrásainak védelmére vonatkozó szabályozást is alkotmányellenesnek ítélte. Egyrészt megsemmisítette az Smtv.-nek azt a rendelkezését, amely szerint az újságírót a bírósági és hatósági eljárásokban csak akkor illeti meg a forrásvédelem joga, ha az átadott információ közzétételéhez közérdek fűződött. A testület szerint ez a szabály alkotmányos indok nélkül nyitja tágra a sajtószabadság korlátozásának lehetőségét.

Az Ab másrészt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg az információforrás felfedésére kötelezés egyébként alkotmányos indokaival összefüggésben. Az újságíró kötelezése ezekben az esetekben is csak kivételesen, bírói kontroll mellett és akkor alkotmányos, amikor a hatóság a szükséges információkhoz egyéb módon nem juthat hozzá. Mivel a szabályozás nem tartalmazza ezeket a megszorításokat, az Ab felhívta a törvényhozót, hogy a hiányosságokat mind a médiaszabályozásban, mind az egész jogrendben pótolja.

A médiatartalom-szolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettsége

A testület megvizsgálta a médiahatóság eljárásában a médiatartalom-szolgáltatókat terhelő adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó Mttv.-beli szabályozást is. Megállapította, hogy a szabályozás hiányosságai miatt a médiahatóság olyan védett információkat - például ügyvédi titoknak minősülő adatokat - is megszerezhet, amelyek előzetes bírói kontroll nélkül a sajtószabadság és a jogorvoslathoz való jog sérelmére vezetnek. Az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes mulasztás orvoslására hívta fel a törvényalkotót.

A testület ugyanakkor megsemmisítette az Mttv. 175. paragrafusát, amely az egyes hatósági eljárásokban meglévő adatszolgáltatási kötelezettségen túl önálló "adatszolgáltatási eljárás" lehetőségét intézményesítette a médiahatóság számára.

A sajtószabadság szükségtelen korlátozásával jár az olyan speciális eljárási rend, amelynek kizárólagos célja a megszerzett adatok alapján további eljárás megindításának megfontolása a médiahatóság részéről - olvasható a közleményben.

Az Ab végül az Mttv.-ben szabályozott média- és hírközlési biztos intézményét támadó indítványokat is elbírálta. A határozatban megállapította, hogy a médiahatóság részeként működő, nem jogsértéseket, hanem érdeksérelmeket vizsgáló biztos fellépése a sajtó tevékenységébe való jelentős állami beavatkozásnak minősül. Közleményük szerint nincs alkotmányos indoka annak, hogy a biztos "méltányolandó érdekek" sérelme vagy annak veszélye esetén fellépjen. A biztos intézményének létrehozása ezért a sajtószabadságot alkotmányellenesen korlátozza.

Tekintettel arra, hogy a biztos a sajtószabadságot nem érintő körben, például hírközlési ügyekben is eljárhat, a rá vonatkozó szabályozást az Alkotmánybíróság 2012. május 31-ével semmisítette meg, így a jogalkotónak megfelelő idő áll rendelkezésére a jogintézmény esetleges újraszabályozására.

Megsemmisítették az egyházügyi törvényt

Megsemmisítette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, júliusban megszavazott törvényt az Alkotmánybíróság, közjogi érvénytelenség miatt - közölte a testület hétfőn.

Mint írták, az egyházügyi törvény az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét követő napon veszti hatályát; a már kihirdetett, de még hatályba nem lépett rendelkezései pedig nem lépnek hatályba.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a törvény országgyűlési megalkotása során az egységes javaslathoz képest a zárószavazás előtti módosító javaslat elfogadása lényeges változásokat eredményezett az egyházi jogállás megszerzésének szabályozásában, mivel - a többi között - az egyházi jogállás megszerzését (illetve a jelenleg egyháznak minősülő szervezetek többsége esetén annak megtartását) az országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazatától tette függővé, míg az egységes javaslat szerint a nyilvántartásba vételről bíróság döntött volna.

Megsemmisítette a büntetőeljárási törvény több rendelkezését

Az Ab döntése szerint az alkotmányba ütközik, valamint nemzetközi egyezményt sért az az illetékességi szabály, amelynek értelmében egyes ügyekben az a bíróság jár el, ahol az ügyész vádat emel. Alkotmányellenes továbbá a tanú adatai zárt kezelésének mérlegeléstől függő elrendelése, a százhúsz óráig tartó őrizet, s az, hogy az őrizet első negyvennyolc órájában a védővel való kapcsolatfelvételt jogorvoslat nélkül megtilthatják.

Nem alkotmányos a törvénynek az a kiegészítése sem, amely a nyomozási bíró számára kötelezővé teszi, hogy nyomozástaktikai szempontokra is figyelemmel legyen az eljárásában, továbbá csak bizonyos feltételek teljesülése mellett alkotmányos a büntetőeljárásnak az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt távollétében történő lefolytatása.