Államtitkár-jelölt: a hallgatói szerződés morális kérdés

Klinghammer István szerint a hallgatói szerződés morális kérdés, és ha valaki az állam támogatására igényt tart tanulmányaihoz, akkor azt valamilyen formában a későbbiekben törlesztenie is kell a közösségnek, ugyanakkor a feltételekről lehet tárgyalni.
Inforádió, MTI, 2013. február 12. kedd, 18:58
Fotó: Napi.hu

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) volt rektora, a felsőoktatási államtitkári poszt várományosa erről kedden nyilatkozott az MTI-nek, miután az oktatási államtitkárság közölte: a felsőoktatás átszervezését - Hoffmann Rózsa javaslatára, aki a posztján maradva a jövőben elsősorban a köznevelési rendszer kérdéseivel foglalkozik - Klinghammer István kinevezésével oldja meg az emberi erőforrások minisztere.

Klinghammer István azt mondta: a hallgatói szerződés feltételeiről lehet tárgyalni, azaz arról, hogy mennyi időn belül, hány évet kell Magyarországon dolgozni, illetve, hogy mi van azokban az esetekben, amikor valaki, bár szeretne, de nem tud elhelyezkedni. Ezeket ki lehet alakítani, de nem "cintányéros, gyermekded felvonulásokkal, bentalvásokkal" - utalt a Hallgatói Hálózat (HaHa) hétfőn kezdődött tiltakozó akciójára.

Ez nem a leendő értelmiséghez méltó, árt az átalakításoknak, amelyeket a hallgatók is igényelnek, és a társadalmat elfordítja a felsőoktatástól, mert azt gondolják, minden hallgató ilyen - jegyezte meg, hozzátéve: rengeteg szorgalmas, jó eszű hallgató tanul a felsőoktatásban, aki igyekszik, motivált, és nem az a célja, hogy ne legyen oktatás.

Kiemelte: a Hallgatói Hálózat hat pontot fogalmazott meg, reformokat kívánva a köz- és felsőoktatásban. A reformok megvalósítása elkezdődött, a folyamat zajlik - hangsúlyozta. Arról, hogy az utolsó, hatodik pontként a röghöz kötést jelölték meg, azt mondta: nincs szó röghöz kötésről, és ebben nem lehet engedni, mert ez morális kérdés.

Ha valaki a közösség támogatására igényt tart, akkor valamilyen módon törleszteni is kell - mutatott rá, kiemelve: ha valaki úgy gondolja, hogy "teljesen szabad akar maradni", számára a Diákhitel2 konstrukció rendelkezésre áll.

Klinghammer István úgy fogalmazott: ha valaki kéri a közösség segítségét, akkor nézzen a tükörbe, és tűnődjön el, erkölcsös-e tiltakozni, és azt mondani, hogy visszafizetni semmit nem akar.

Kérdésre hozzátette: ha van egy hallgatók által megválasztott és bejegyzett szervezet, mint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, természetes, hogy az az elsődleges tárgyalópartner.

A józan ész és a jóízlés minden együttműködési formának feltétele - jegyezte meg, hozzátéve: az írja ki magát minden megbeszélés alól, aki nem tudja a kulturált formáknak alávetni magát.

A felsőoktatási intézmények finanszírozásáról kifejtette: a zárolásokat, elvonásokat összeadva tény, hogy azok jelentős összeget tesznek ki. Ugyanakkor 57 milliárd forintot a magyar felsőoktatás "visszakap". Ebből 10 milliárd forint jut majd kutatási célokra, pályázati finanszírozáshoz. A fennmaradó 47 milliárdból nyújtanak segítséget a PPP-programba "beugrott", és nehéz helyzetbe került intézményeknek, valamint az adóssággal küzdő egyetemeknek, főiskoláknak.

Kitért arra is, hogy a magyar diploma értéke nem állandó, azért mindig meg kell küzdeni, és a külföldnek nem érdeke, hogy a magyar diploma értékes és jó legyen. Magyarországnak érdeke, hogy versenyben tudjon maradni - rögzítette. Be kell látni ugyanakkor önkritikusan azt is, hogy nagyon sokat esett az oktatás színvonala. Ennek okát Klinghammer István a tömegesedésben látja, illetve abban, hogy nem az egyetemek választják ki a hallgatókat, "hanem csomagküldő-szolgálat küldi őket" az érettségi alapján, és a szakok fele "tücsökszak", amelyek jó részére a társadalom nem tart igényt.

Mindenkinek közös érdeke az átalakítás, de ezt a közös érdeket mindenki máshogy értelmezi, képzeli el, és úgy, hogy ne kelljen áldozatot hoznia érte, és ez probléma - állapította meg az ELTE korábbi rektora, aki várható új megbízatásáról szólva - egyúttal jelezve, hogy elfogadta a felkérést - úgy fogalmazott: "tornanadrágban, tornacipőben vagyok, versenyre készen".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2013.02.12 19:01

Jogos.. .."a hallgatói szerződés morális kérdés, és ha valaki az állam támogatására igényt tart tanulmányaihoz, akkor azt valamilyen formában a későbbiekben törlesztenie is kell a közösségnek, ugyanakkor a feltételekről lehet tárgyalni...."

..nem jogos?...vagy az "agyelszívás" jogos..?..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html