Állandósulhat a last minute szezon

Nem tűnt el a last minute szezon a rendszerből, mindössze óvatosabbak lettek az irodák, s nem vállalnak nagyobb kockázatot. A szállodák azonban folyamatosan adják az akciókat, s a repülőket is meg kell tölteni.
Nagy László Nándor, 2011. június 27. hétfő, 09:18
Fotó: Napi.hu

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Nem jött be az utazási irodák szezon előtti vélekedése, hogy az idei év már nem a last minute ajánlatokról fog szólni: szinte minden iroda kínál akciós utazásokat. Az érvek ugyanakkor, hogy miért akcióznak az adott cégek, meglehetősen eltérőek. Szvoboda János, a Neckerman cégvezetője arról tájékoztatott, hogy folyamatosan érkeznek hozzájuk a szállodáktól az akciós ajánlatok, melyeket last minute ajánlatként írnak ki.

A szakember szerint a last minute annyiban változott, hogy az utazásszervezők a korábbiaknál óvatosabban vásárolták be charter- és szállodakapacitásaikat, így az eladatlan helyek miatti kényszerű, veszteségminimalizáló leárazások jóval ritkábban fordulnak elő, azok pedig, amelyek megjelennek a piacon, kevésbé agresszívak, kisebb kedvezményeket kínálnak.

Zám Tibor, a Best Reisen ügyvezető igazgatója szerint Tunézia és Egyiptom a politikai bizonytalanság nyomán kényszerül folyamatos akciókra, de az összes desztinációban elvárják az utasok a kedvezményeket. Görögországban, Spanyolországban és Törökországban szerinte azért kell akciózni hogy mielőbb foglalhassák a szállodákat, mert félő, hogy a főszezonban nem lesz hely. Hasonló véleményt fogalmazott meg Gyerő Krisztina is.

A TUI Magyarország Kft. cégvezetője szerint Törökországba elsősorban már csak a repülőkön vannak üres helyek, ám itt sokkal kevesebb az igazán jó last minute ajánlat, mivel Törökország szinte "megtelt". A nagy európai küldő piacok már megtöltötték az ottani szállodákat, így új kapacitások már nem nagyon tűnnek fel. Így viszont azért kell sietni, hogy a gépek rentabilitását hozni tudják az irodák, vagyis minél hamarabb elvigyék a még szabad helyeket. A TUI-nál egyébként a június viszonylag szépen megtelt, de a főszezon még akadozik, július−augusztus egyelőre nehezen telik.

Váradi Melinda, a Nagyutazas.hu szakportál képviselője szerint az előzetes várakozások ellenére az utasok továbbra is kivárnak, a jobb ár érdekében inkább rugalmasan tervezik vakációjukat. A desztináció is szinte mindegy, csak férjen bele a családi költségvetésbe. A többség továbbra is a last minute utakra vadászik, ez látszik a kereső oldalakról indított foglalások statisztikájából is.

Az előfoglalás megítésélése is más
Az előfoglalási időszak megítélése is különböző a cégeknél. Míg a Neckerman képviselője és Császár Dániel, a Quaestor marketingmenedzsere arról számolt be, hogy az idén elég erősnek bizonyult az előfoglalási szezon, mivel többfajta akcióval rukkoltak elő az utazásszervezők, addig a TUI-nál csökkentek az előfoglalások, bár a kedvezmények hasonlóak, sőt néha jelentősen nagyobbak voltak, mind korábban. A forgalom csökkenéséről számolt be Zám Tibor is, szerinte sokszor a kivárás oka a kényszer volt. Váradi Melinda szerint a fentiek nyomán nem meglepő, hogy az előfoglalási akciókat a legtöbb iroda idén is meghosszabbította - bár a kedvezmény mértéke nem nőtt. Mind a Best Reisen, mind Szvoboda János ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy - leszámítva Tunéziát, ahol óriási kedvezmények vannak jelenleg - a korábbi "kedvenc" piacokra az előfoglalási, first minute kedvezmények révén sok esetben olcsóbban lehet utazni, mint a mostani last minute akciókkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK