A szarvasmarhák többen vannak, a disznók és tyúkok száma azonban csökkent - többek között ez derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet friss összesítéséből.

A múlt év végén 885 ezer darab szarvasmarha volt az országban, ez éves összevetésben 15 ezer darabos növekedést jelent. A tehenek száma pedig 8 ezerrel 403 ezerre nőtt.

A sertésállomány 2,87 milliónál járt 2018 végén, ami gyakorlatilag stagnálásnak felel meg. A tyúklétszám pedig közel 4 százalékkal 30,6 millióra csökkent, azaz egy emberre lényegében átlagosan három tyúk jutott.

Népszerűbbek a magyar marhák

Az AKI-elemzésből kiderül az is, hogy a magyar szarvarmarhák és disznók jól kezdték az évet, ami az exportot illeti. Az év első két hónapjában 7 százalékkal több élő szarvarmarha ment külföldre, miközben az import 45 százalékkal csökkent. Elsősorban Ausztriába, Törökországba és Koszovóba vitték a marhákat.

Az élő sertéseknél 45 százalékkal nőtt az export az év első két hónapjában, miközben az import 14 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor az összsúlyt tekintve az import komoly fölényben van. Az behozott élő sertések súlya 9,1 ezer tonna volt, ami duplája a 4,4 ezer tonnás exportnak. Az magyar élő sertések döntő részben Romániában, Ausztriában és Hollandiában kötnek ki, az import disznók pedig főként Csehországból jönnek.