A többi feldolgozóval azonban még nincs egyezség, ezeken a helyszíneken folytatódnak a gazdademonstrációk - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szakmai titkára az MTI érdeklődésére kedden.

Cseh Tibor András tájékoztatása szerint a Döhler kedden kilogrammonként húsz forintot kínált a szabolcsi almatermesztőknek, ami jóval magasabb ár, mint a vásárosnaményi Austria Juice által korábban tett, irányadó 13 forintos ajánlat. (Ezért 13 forint a léalma felvásárlási ára.)

A 12 százalékos kompenzációs felárral együtt bruttó 22 forintot ad a vajai üzem a léalmáért - tette hozzá a szakmai titkár. Mint mondta, a többi léüzemmel továbbra sincs megállapodás, velük szemben folytatódnak a demonstrációk. A tüntetések miatt - a Döhler kivételével - az összes feldolgozó áll, vagyis az Austria Juice Kft. vásárosnaményi és anarcsi, a Rauch Hungária Kft. nyírmadai és az Eszat Első Szatmári Almafeldolgozó Kft. mátészalkai üzemébe sem szállítanak ipari almát a gazdák.

Ezek előtt az üzemek előtt továbbra is demonstrálnak a gazdák, akik közül hétfőn már több ezren tiltakoztak az alacsony felvásárlási árak ellen - jegyezte meg Cseh Tibor András, hozzátéve, a tárgyalások folytatódnak a gazdák és a feldolgozó képviselői között.

A szabolcsi almatermelők azután kezdtek félpályás útlezárásokba és demonstrációkba, hogy az osztrák tulajdonú Austria Juice Kft. augusztus elején kilogrammonként 13 forintra hirdette meg az ipari alma átvételi árát. A gazdák szerint ez az ár rendkívül alacsony, a tüntetésekkel azt szeretnék elérni, hogy a feldolgozók legalább 25 forintra emeljék fel a léalma árát.