Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A tervezett 64 milliárd helyett 35 milliárd forint volt tavaly a MÁV Zrt. vesztesége, de a javulás ellenére vészesen csökken a társaság saját tőkéje, így az év végén állami szerepvállalásra lesz szükség. A megoldásról a pénzügyi és a közlekedési tárca szakemberei tárgyalnak. Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy a takarékosság mellett egy egyszeri tétel, 19 milliárd forint áfa-visszatérítés is mérsékelte a veszteséget. Az idén 17 milliárd forint megtakarítást tervez a MÁV. Ebből hatmilliárd forintot a vontatási költségek csökkentése tesz ki. Az áramot a tavalyinál 26,6 százalékkal olcsóbban vásárolja idén a társaság. Az utasforgalom évek óta csökkenő tendenciája - az elnök-vezérigazgató reményei szerint - ebben az évben megáll. A csökkenő áruszállítás miatt mérséklődött a pályahasználati díjbevétel. Andrási Miklós szerint a fontos az, hogy a nemzetközi forgalom ne kerülje el Magyarországot. A társaság számára 2010-ben elégnek ígérkezik 40-45 milliárd forint pluszforrás hitelből és kötvényekből. A csoport további átalakításának megkezdéséhez viszont 30-50 milliárd forintra lenne szükség. A személyszállítás és pályavasút szétválasztását előkészítette a menedzsment, de a megvalósítására nincs pénz. Az elnök-vezérigazgató a lapnak elmondta, hogy megfontolandó a későbbiekben az árufuvarozás újbóli felépítése, de nem feltétlenül a MÁV-on belül. Az áruszállításban különösen nagy előrelépés az lenne, ha Magyarországot szemelnék ki uniós tranzitállamnak a széles nyomtávú vasút európai uniós kibővítésében gondolkozó kazah, orosz és kínai vasúttársaságok. A MÁV-START térségbeli versenyképességéről az elnök-vezérigazgató a Világgazdaságnak azt mondta: a személyszállítási piac megnyitásával a MÁV-START a Budapest-Bécs-München vonalra összpontosít. A magyar adottságok jók, sűrű a vasúthálózat, de jelentős fejlesztésekre van szükség. A regisztrációs jegy bevezetése segít a jegyárkedvezmények rendszerének újragondolásában, de ez már az új kormányra marad. Andrási Miklós szerint a szociális alapú helyett minél előbb az üzletpolitikai célú, például családi kedvezményt kellene bevezetni.