Hétfőn Angela Merkel és Orbán Viktor együtt emlékeztek meg a páneurópai piknik 30. évfordulójáról - írta a Hvg.hu.

Merkel legutóbb 2015-ben, a menekültválság idején járt Budapesten, és azóta sem feszültség nélküli a két ország viszonya. Nem véletlenül nagy a jelentősége a mai soproni találkozónak, ahol - a német kancellár szóvivőjének tájékoztatása szerint - a kormányfők kétoldalú megbeszéléseket is folytatnak. A német politikus a mai látogatása előtt videóüzenetben mondott köszönetet a magyaroknak.

Az ökumenikus szertartáson sem fotózni, sem videózni nem lehetett, a sajtó képviselői egy külön erre a célra létrehozott médiaközpontból, képernyőn követhettékk az eseményeket. A misét Erdő Péter esztergomi érsek celebrálta.

Az ökumenikus istentiszteleten Orbán Viktor és Angela Merkel mellett részt vett mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár - írta az MTI.

A Páneurópai Pikniket 1989. augusztus 19-én tartották a magyarországi Sopronpusztán, a magyar-osztrák határ közvetlen közelében. Az ideiglenesen megnyitott határon több száz NDK-állampolgár jutott Ausztriába.

Erről beszélt Orbán és Merkel

Nekem jutott az a kitüntetés, hogy az egész magyar nemzet nagyrabecsülését kifejezhetem ön iránt, aki Európa legnépesebb és legerősebb államának már 14 éve, négy egymást követő választáson megválasztott vezetője. Aki saját hazáján, Németországon túl hosszú évek óta dolgozik Európáért és annak újraegyesítéséért" - kezdte Orbán Viktor, aki szerint Európát vitáról vitára, konfliktusról konfliktusra, napról napra újra kell építeni, hiszen az európai egység sosincs kész, mivel azt független nemzetek alakítják.

A miniszterelnök szerint a magyar-német kapcsolat mindig is különleges volt. "Régi dolog ez, régebbi, mint a soproni piknik, és mint a XX. századi közös vereségeink. Holnap emlékezünk meg Szent István királyunkról és a keresztény állam megalapítójáról - súlyos döntéseket hozott, beáldozta nemzetünket a keresztény európai népek közösségébe. Koronát Rómából, de a feleségét Bajorországból hozta. Mindannyian tudjuk, milyen fontos döntés az ilyen."

Ezután Angela Merkel lépett a pulpitushoz. "Sopron a példája annak, hogy milyen sok mindent el tudunk érni, ha bátran kiállunk az európai értékek mellet. Sopron a szolidaritás példája."

Egy nemzet jólléte függ az egységes jólléttől is. Európa csak annyira tud erős lenni, amennyire egységes, ha kompromisszumokat tud kötni. Az európai békeprojekt nem önfenntartó - figyelmeztet Merkel a Hvg.hu beszámolója szerint. A menekültek arra emlékeztetnek bennünket ma is, hogy fontos harcolnunk a menekülést kiváltó okok ellen - tette hozzá, kicsit odaszúrva a magyar kormányfő menekültellenes politikájának.

30 éve itt, Sopronban világtörténelmet írtak. Vielen dank! Köszönöm szépen! - zárta beszédét Merkel.

Orbán és Merkel közös sajtótájékoztatót is tartott, ezen a magyar miniszterelnök elmondta: a két ország közötti gazdasági forgalom évről évre rekordot dönt, tavaly 4 milliárd forint volt. A német vállalatok 300 ezer embernek adnak munkát. A szakminiszterek tovább folytatják a gazdasági együttműködés további fejlesztését, és a két ország hadiipara is egyre erősebben működik együtt. Az európai bővítésről is tárgyaltak, ez fontos téma Magyarország számára, hogy kitolódjon az unió déli határa.

Orbán a migránsnyomásról, Merkel új startról beszélt

Az MTVA arról kérdezre Orbánt, hogy szövetséges lehet-e a két ország. Orbán úgy látja, a közép-európai népek sajátos helyzetben vannak az uniós csatlakozás óta, sokakat meglepő mértékben és tempóban modernizálódnak. A régió felemelkedett, ez a régió már nem szorul segítségre, a hagyományos német-francia tengely kiegészül a V4-es ponttal.

Kulcskérdés a magyar-német kapcsolatokban a magyar határvédelem, a migránsnyomás nem ért véget, folyamatosan védeni kell a határokat, mondta Orbán.

Orbán: mi vagyunk a várkapitányok

Az unióban új vágányokon indulhat el a diskurzus - mondta a hvg.hu szerint Orbán az Európai Bizottság úk vezetésére utalva. Most azért építettünk falakat a déli határokon, hogy azok a németek, akik érdekében 30 éve lebontották a falakat, ma biztonságban élhessenek, ez a két dolog összefügg. Mi vagyunk a németek várkapitányai - véli a magyar kormányfő.

A Magyarországgal való kereskedelmi együttműködés fontosságát emelte ki Angela Merkel, írta az MTI. A megbeszélésen a jövőről, elsősorban az Európai Unió előtt álló kihívásokról esett szó. A kancellár egyetértett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság jövőbeli elnöke azon elképzelésével, amely szerint az Európai Unió valamennyi tagállamát még jobban egyesítő politikára, "új startra" van szükség.

Angela Merkel utalt a gazdasági és a védelmi együttműködéssel, valamint a migrációval kapcsolatos kihívásokra, és közös megoldásokat szorgalmazott. A tájékoztatón a kancellár ismét köszönetet mondott Magyarország lakosságának a határnyitásért és ezáltal a német egység helyreállításához való hozzájárulásáért.