Régiónkban Magyarországon a legmagasabb az államadósság GDP-hez viszonyított hiánya, ráadásul csak nálunk van az ún. veszélyzónában, vagyis 80 százalék felett - mondta Török Ádám, a Költségvetési Tanács tagja a a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen, Szegeden.


Hozzátette: nálunk a legmagasabbak az állampapírhozamok és a CDS-felár is. Ugyan tavasszal - a nyár elejéig - határozott csökkenés mutatkozott, azóta újra növekedés következett be úgy, hogy jóval idegesebbé is váltak a piacok. Utóbbiak a magyar megítélés romlása mellett nemzetközi okai is vannak - tette hozzá. Török elismerte ugyan, hogy a CDS-felárak terén az utóbbi napokban kedvezőbb folyamatok mutatkoznak, ezen időszak rövidsége azonban nem elég ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni.

A nemzetközi környezet egyértelműen idegesebb, a piacok sokmindent nem tűrnek el, amit korábban elnéztek - magyarázta a kormányzat kommunikációs hibáira adott heves reakciókat Török. Hozzátette: a görög kvázi-összeomlás után több ország került a nagyon kritikus figyelem középpontjába, például a pár éve még mintatanulónak számító Írország is, de különösen az új EU-tagországok.


Aláhúzta: az EU-ban a fiskális politika monitorozása rendkívül gyorsan terjedő követelmény. Van, ahol intézmény - például hazánkban a Költségvetési Tanács -, másutt pedig szabályokkal oldják meg ezt a kérdést. Nagy-Britannia például épp a magyar tapasztalatokra építve hozza létre saját rendszerét. Nagyon rég volt olyan, hogy pénzügyekben az angolok tanuljanak a magyaroktól - fogalmazott az akadémikus.

Török Ádám szerint a nemzetközi befektetői hangulat igen érzékeny marad a kommunikációra, a fiskális politika transzparenciájárs és fenntarthatóságára. Várható továbbá az uniós tagállami költségvetések, fiskális politikák szigorúbb ellenőrzése, követése, kettős jelleggel, vagyis EU-s és nemzeti szintű független monitorozással.

Magyarország még rossz tanulónak számít, így fokozott nki figyelem irányul a magyar fiskális  teljesítmény és átláthatóságra.

Az első próbatétel a 2011-es költségvetés lesz, a nemzetközi figyelem nagyon komolyan fogja venni a büdzsé tervszámait - vélekedett Török. Ha a kormány betartja a szabályokat, akkor egy lassan javuló gazdaságban fogunk élni a következő években.

A kormányzat olyan helyzetben van, hogy - az ördögi kör pozitív ellentéteként - az angyali kör elérhető közelségbe került. Ehhez érdemes figyelni a fiskális politika fenntarthatósága és átláthatósága érdekében végzett független elemzésekre és javaslatokra - tanácsolta Török, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a független intézményi "horgony" léte és működése növeli a hitelességet.

Ha ez megvalósul, akkor önmagát és egymást erősítheti a gyorsabb és fenntartható növekedési pálya, a nagyobb külföldi működőtőke-beáramlás, a kockázati kamatfelárak csökkenése, a jegybanki alapkamat mérséklődése, valamint az adósságteher enyhülése.