Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Van egy állami cég, amely elköltött 3,6 milliárd forint állami támogatást úgy, hogy semmit sem lehet tudni arról, mi lett ennek az eredménye - írja a G7. Egy dolog látszik biztosan, az, hogy az állami áramszolgáltatóhoz, az MVM-hez tartozó KOM Központi Okos Mérés nevű vállalat sokat költött saját működésére.

Az okos gáz- és villanyórák bevezetésének előkészítése semmibe se kerülne Magyarországnak, hiszen az Európai Unió 3,6 milliárd forinttal támogatja ezt a programot, csakhogy miközben a 2017-ben indult fejlesztés 2018 őszére befejeződött, nem látszik az eredmény. Hiába kereste a gazdasági hírportál a KOM Zrt.-t e-mailben és telefonon, illetve az anyavállalat MVM-et is, nem árultak el semmit arról, hogy mi lett a projekt eredménye. A KOM Zrt. honlapján lévő a legfrissebb információk 2016-os keltezésűek.

A program

Az okosmérők elméletileg lehetővé teszik, hogy az áram árát folyamatosan a kereslet-kínálat alakulásához igazítsák, amivel rá lehet szorítani a fogyasztókat, hogy csúcsidőszakban kevesebbet fogyasszanak, vagy információkat lehet nekik adni arról, miért és mikor fogyasztanak sokat, illetve hogyan fogyaszthatnak kevesebbet.

A pontosabb információk a fogyasztókról segítenek jobban méretezhető gáz- és villamoshálózatok építésében, amelyek olcsóbbak lehetnek, és kevesebb energia kell a fenntartásukhoz. A projekt keretében 60 ezer háztartás felszerelését tervezték okosmérőkkel, Nyíregyháza és Miskolc volt a tervezett tesztek központi térsége.

Rejtély

A forrást a magyar kormány biztosította uniós jóváhagyással. Az NFM 2017. október 13-án kötött támogatási szerződést a KOM Zrt.-vel 3 milliárd 598 millió forint értékben. Ennek a szerződésnek az eredeti határideje 2018. szeptember 4. volt. Ennek ellenére azóta sem hallottunk arról, milyen eredménnyel zárult a fejlesztés.

A projekt működtetése ehhez képest hihetetlenül pazarlónak tűnik. A cég 2017 végéig csak fizetésre elköltött 662 millió forintot - dolgozóinak átlagfizetése 679 ezer forint volt -, autóbérlésre pedig további 32 milliót. Ezenfelül irodát is béreltek a 16 alkalmazottnak, így feltehetően 700 millió forintnál is többe került az a szervezet, amely 3,6 milliárd forrást kezelt, azaz a források ötödét elvitte a működés. Rejtély, miért kellett az MVM leánycégének, a magyar áramhálózatot működtető MAVIR Zrt.-nek külön projektcéget létrehoznia, miért nem tudta ezt a projektet házon belül lebonyolítani?