Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Továbbra is rendkívüli árvízvédelmi készültség van a Tiszán Kisköre és a déli országhatár között, valamint a Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros torkolati szakaszain. Szolnokon mára várják a tetőzést, 10 métert meghaladó vízállással. Az előrejelzés szerint a Tisza Szegednél (ahol a délelőtt folyamán 21 centiméterrel haladta meg az 1970-es vízszintet) a hét második felében tetőzik, 990 centiméter körüli szinten. Mindszenten és Csongrádon a korábbi maximumnál szintén mintegy 30 centiméterrel lesz magasabb a tetőző vízállás. Szegednél jelenleg 800 fő dolgozik a védvonalakon, a gátakat 2600 katona, polgári védelmi dolgozó és vízügyi szakember védi. Az éjjel 500 homokzsák érkezett a városba, a homokzsákfeltöltő helyekre pedig 2500 köbméter homokot hordtak. Közlekedéskorlátozó intézkedésekre is sor került. A szegedi Radnóti Gimnázium és a Háló utca között, valamint Újszegeden a két híd között lezárták a forgalmat, a trolibuszok elektromossági problémák miatt nem közlekedhetnek, csak a buszok. A gépjárművek egyébként ki vannak tiltva. Szentes térségében kedden is két helikopter segédkezik a védekezésben. A kritikus helyeken vészőrök vannak, de a város minden pontján megerősítették a figyelőszolgálatot.