Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

2019-ben az ÁSZ ellenőrzései összesen 1337 szervezetet érintettek, 2018-ban 806-ot. Az előző évekkel összehasonlítva az ÁSZ több mint 60 százalékkal növelte az ellenőrzött szervezetek számát. A következő évek célja kockázatértékelésen alapuló, monitoring módszerrel végzett értékelésekkel tovább növelni az ellenőrzésbe vont szerveztek számát - hangsúlyozta Domokos László.

Az ÁSZ legfrissebb - a közszféra belső ellenőrzését értékelő, december 30-tól elérhető - elemzéséről szólva előzetesen úgy fogalmazott: A tapasztalatok lesújtóak, a közszféra belső ellenőrzése változásért kiált. A közszféra belső ellenőrzése jelenlegi formájában nem tölti be funkcióját, ezért indokolt a teljes rendszer felülvizsgálata.

Az ÁSZ elnöke azt is elmondta: öntesztjeiket több mint 3500-szor töltötték ki a honlapon, az etikus közpénzügyi vezetőképző programjukat pedig 2019-ben mintegy 100 közpénzekből gazdálkodó szervezet elsőszámú vezetője végezte el.

A magyar GDP kiemelkedő mértékű, mintegy 5 százalékos növekedése, valamint a magyar gazdaság fenntartható kifehérítése - az áfabeszedés hatékonyságának kiemelkedő mértékű növekedése - nemcsak azt jelenti, hogy nőnek a költségvetési bevételek. A stabil áfabevétel a fenntartható kifehérítés és a fenntartható gazdasági növekedés kulcsa. A munkát terhelő adók - így a személyi jövedelemadó - fokozatos csökkentése viszont alapvető versenyképességi kérdés - írja az ÁSZ elnöke.

Az önkormányzatokról szólva az ÁSZ elnöke leszögezte: a 2019-ben lezárt ellenőrzések azt mutatják, hogy az önkormányzatok gazdálkodása összességében stabil, nem áll fenn az újbóli eladósodás kockázata.

Az egészségügyet érintő ellenőrzések és elemzések következtetéseit összegezve úgy fogalmazott: "Látjuk a finanszírozási és strukturális problémákat, ugyanakkor meggyőződésem, hogy az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséhez, illetve az ellátás minőségének javításához szabályszerűen, átláthatóan, elszámoltathatóan és célszerűen gazdálkodó kórházakra, illetve szakellátó intézményekre van szükség". Az eredményes és korrupciómentes gazdálkodást megalapozó, törvényi előírásoknak megfelelő belső működtetés alapvetően nem pénzkérdés - húzta alá az elnök.

Hozzátéve: "az ÁSZ 2019-es elemzése is rámutatott, hogy az egészségügyi ellátórendszer finanszírozása a jelenlegi formájában nem fenntartható, továbbá az ellátórendszer struktúrája is átalakításra szorul."