Az ÁSZ törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását, ezúttal a Fidesz‒Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt 2016-2017-re vonatkozó ellenőrzését fejezte be.

A Fidesz rendben költött el 2,5 milliárdot

A Fidesz a 2016-os pénzügyi kimutatásban 1 milliárd 84,1 millió forint bevételt, valamint 1 milliárd 573,4 millió forint kiadást mutatott ki. 2017-ben az összes bevétele 1 milliárd 571,1 millió forint volt, a kiadások összege pedig 1 milliárd 249,5 millió forint. A központi költségvetésből 2016-ban és 2017-ben évente 876,6 millió forint támogatást kapott.

A KDNP a 2016-os kimutatásában 172,2 millió forint bevételt és 166,2 millió forint kiadást számolt el. 2017-ben a bevétele 210,3 millió forint, a kiadásai 171,0 millió forint volt, a központi költségvetésből 2016-ban és 2017-ben évente 152,7 millió forint támogatást kapott.

A pártok gazdálkodására vonatkozó számviteli keretek kialakítása és a belső szabályozások megalkotása során érvényesültek a jogszabályi előírások, ami támogatta a közpénzekkel való átlátható és ellenőrizhető gazdálkodást. A könyvvezetés és a nyilvántartási rendszer kialakítása a jogszabályi előírások szerint történt. A pártok az ellenőrzés rendjét kialakították és működtették, ugyanakkor mindkét párt elfeledkezett a 2017-es alapszabály módosításakor a felügyelő bizottság létrehozásáról - olvasható a közleményben.

A pártok a 2016-os és 2017-es pénzügyi kimutatásaikat a jogszabályi előírások alapján készítették el, azok közzétételéről határidőben gondoskodtak, ezzel biztosítva gazdálkodásuk átláthatóságát. Működésükhöz a forrásokat - köztük a költségvetésből juttatott és az egyéb támogatásokat, adományokat - szabályszerűen használták fel, tiltott vagyoni hozzájárulást nem fogadtak el. A pártok a vagyonnal való gazdálkodás szabályait meghatározták, működésük során a vagyont a törvényi előírásoknak eleget téve használták - állapította meg az ÁSZ.

A KDNP-nél a számviteli politikában tárt fel hiányosságot az ellenőrzés.