A klímaváltozás jelentős hatással van a mezőgazdaságra, például az egyenetlen csapadékelosztás miatt a legnagyobb összeget aszálykárra fizetik ki a kárenyhítési alapból - mondta el az MTI szerint Szinay Attila, aki a január 1-jétől életbe léptetett új öntözési jogszabályokról és a pályázati lehetőségekről is beszélt.

Eddig több mint 14 ezren jelentkeztek be, akik 266 ezer hektárnyi területen fejlesztenék az öntözést.

A 2020. januártól életbe léptetett öntözésfejlesztési törvény szerint a mezőgazdasági termelőknek öntözési közösséget kell alakítaniuk, amely vízjogi engedélyek alanya lehet. Ehhez minimum 100 hektár szántóföldi terület szükséges, zöldség-gyümölcs esetében 10 hektár. Bevezették az öntözési szolgalmat is, amelynek értelmében a törvény erejénél fogva használhatják a más tulajdonát képező területet öntözés céljára.

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére 50 milliárd forintra lehet pályázni, amelyre a termelők és fiatal gazdák jogosultak. Eddig 18 milliárd forintot ítéltek oda, ebből 4,3 milliárd forintot ki is fizettek - mondta az államtitkár.

Az Agrárminisztérium célja, hogy az öntözött területeket 2024-ig megduplázza, 2030-ra pedig legalább 400 ezer hektárra növelje.