Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem látok olyan módosítási lehetőséget, amely túllépne a konvergencia program keretein - mondta Veres János pénzügyminiszter a Napi Gazdaság konferenciáján. A 2009-re tervezett módosításokra az adóstruktúra-változtatás a jó kifejezés, ugyanis reformszintű változtatások, mint amilyen húsz évvel ezelőtt például az áfa bevezetése volt, nem szükségesek és nem is lehetségesek - tette hozzá.

A konvergencia program keretein belül maradva 2010-ig a GDP arányában 1,5 százalékos adócsökkentés lehet reális a miniszter szerint (a társadalom három százalék körüli GDP-arányos csökkentést már megérez). A kormány a gazdaság fehéredéséből származó többletbevételeket vissza fogja forgatni, vagyis az innen származó bevételeket más úton adócsökkentésre fordíthatja.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke, a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal adószekciójának vezetője egy dologban értett egyet a pénzügyminiszterrel, hogy az élőmunka terhek csökkentése lenne kívánatos. Azonban annak ellenére, hogy ez a többség véleménye, mintha a pénzügyi kormányzat nem lenne annyira elkötelezett, mint az kívánatos lenne - vélte az adószakértő.


Magasabb áfa-kulcs?


Veres János esetleg a munkaadói, munkavállalói járulékok esetében látna lehetőséget csökkentésre, mert szerinte sem a nyugdíjjárulékhoz, sem az egészségbiztosítási járulékhoz nem szabad hozzányúlni. Zara és Veres János egyaránt megemlítette az áfa húsz százalékos kulcsának esetleges emelését. Az ötlet komolyan megfogalmazódott a tárgyalások alkalmával, de a kormány még nem foglalkozott a kérdéssel részletesen.

Mint ahogyan arról is csak homályos elképzelések vannak, mit kellene kezdeni az evával és az ekhóval. A megkérdezett szakértők egyöntetűen felesleges megkülönbözetésnek tartották az illogikus kedvezményeket, amelyek egyrészt feleslegesen bonyolítják a rendszert, másfelől nem követelik meg a számlaadást. Utóbbi az evára jellemző, ahol nem lehet elszámolni a költségeket.


Átalakuló adójóváírás


A tervek között szerepel egyébként az adójóváírás rendszerének átalakítása is. A mostani szabályozás ugyanis lényegében azt eredményezi, hogy a munkáltatók egy ponton (az adójóváírás megszűnésének határán) nem válnak érdekeltté, hogy magasabb bért fizessenek.


Veres János kijelentése szerint három éven belül megoldást kellene találni erre a problémára: jövőre 30 milliárd forintba kerül a korrekció (az adójóváírás egyszerűsítése és kiterjesztése), de a következő években is szánna erre a kormány. Karácsony Imréné szakállamtitkár előadásában igyekezett tompítani a miniszter szavait: a 2000 óta fennálló problémát mindenképp orvosolni kell „de nem feltétlenül úgy, ahogyan azt a miniszter úr mondta". Azt azonban nem részletezte, hogyan.