Fellegi azt is elmondta a Külügyminisztérium egyik értekezletén, hogy a pályázatok elbírálása lassú és körülményes, valamint problémás a pályázatok elbírálása és kifizetése is. A nemzeti fejlesztési miniszter szerint a teljes rendszer haladéktalan átalakításra szorul. Fellegi azt is kifogásolta, hogy a hazai kis- és középvállalkozások csak tíz százalékban részesülnek az uniós forrásokból, és véleménye szerint összességében is kevés az eddig lehívott forrás. A tervek között említette a pályázatok egyszerűsítését, a bürokrácia csökkentését és a kifizetések felgyorsítását is.