Az áthidaló hitel 6 hónapra szól, piaci kamatozású, és az NGM közlése szerint forrása az államnak a Magyar Nemzeti Banknál lévő devizabetétje volt, amely betét így átmenetileg csökkent.

Az 500 millió eurós kölcsön az MFB 2010-es éves beszámolójában is szerepel, mint az alapító határozata alapján nyújtott áthidaló tulajdonosi kölcsön, amely a fejlesztési bank 2006 márciusában kibocsátott 500 millió euró névértékű, idén március 24-én lejárt kötvény visszafizetésére szolgált.

Egyebek közt az áthidaló kölcsön törlesztésével is összefügghet a hétfői bejelentés, hogy az MFB május 16-20-a között prezentációs körutat tart nemzetközi intézményi befektetők részére. A BNP Paribas, az ING és a Société Générale szervezésében Bécsben, Londonban, Amszterdamban, Hágában, Frankfurtban, Münchenben, Genfben és Zürichben találkoznak befektetőkkel.

Mint Nyiri János, az MFB szóvivője az MTI-nek elmondta: hasonló jellegű befektetői prezentációra legutóbb 2009 novemberében került sor.

Az MFB 2011. évi üzleti terve 1,1-1,2 milliárd euró összegű idegen forrás felvételével számol, amelyet nemzetközi fejlesztési intézetek által biztosított hitelek formájában és a nemzetközi pénz- és tőkepiacokról készül bevonni, mondta hétfőn Nyiri János.

A fejlesztési bank 19,6 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárta a 2010-es évet.