Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot április végén Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás miniszter nyújtotta be a parlamentnek. Az egészségügyi salátatörvényt 261 igen, 45 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a Ház.

A salátatörvény nagy részben a dolgozók anyagi, illetve munkakörülményeit szabályozza. Részletesen szabályozza az egészségügyi dolgozók számára elrendelhető ügyeletek, túlmunkák, valamint készenlétek időtartamát, a díjazásukat, továbbá rendelkezik a dolgozók "egészségügyi válsághelyzetben" történő kirendelésének szabályairól.

A jogszabály mellékletei tartalmazzák az orvosok, az egészségügyi szakdolgozók bértábláit, valamint a januárig visszamenőleges és beépülő béremelésük mértékét. A jogszabály rögzíti az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok illetmény-, illetve béremelésének mértékét, továbbá a különböző bérkategóriák szorzóit.

A jogszabály értelmében a rezidensek koordinálására helyi és országos érdekképviseleti szervek jöhetnek létre, az egészségügyben működő szakmai kamarák arányos érdekképviseletének biztosítása érdekében pedig a kamarai választások szabályain is pontosítottak.

A salátatörvény kimondja, hogy a gyógyászati ellátások körét, az árukhoz nyújtott támogatás alapját és mértékét, valamint a támogatott gyógyászati segédeszközök körét az egészségbiztosításért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg.

Rögzítették továbbá az egészségügyi szolgáltatás megfelelő minőségének alapvető feltételeit is.