A 466 igen, 189 nem és 32 tartózkodás mellett elfogadott, az euróövezet 2020-as foglalkoztatási és szociális politikájáról szóló jelentés arra szólította fel az Európai Bizottságot, dolgozzon ki politikai stratégiát a szegénység felszámolására, amely hosszabb távú jövőképet vázol fel egy jóléti gazdaságról és a környezet és szociális modell fenntarthatóságáról. Készítse el azt a tervet, amely alapján pontosan meg lehet határozni, hogy egyes tagországokban milyen mértékű minimálbérre van szükség a tisztességes megélhetéshez.

A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője, Dobrev Klára által jegyzett iránymutatás szerint meg kell szüntetni az egészségügyi egyenlőtlenségeket, ezért a jelentés európai egészségügyi unió létrehozását sürgeti. Felhívja a tagállamokat, hogy hajtsanak végre foglalkoztatásmegőrző intézkedéseket, valamint támogassanak rugalmas munkaszervezési formákat a munkahelyek megőrzése érdekében. A tartós munkanélküliség megelőzésére fektessenek be a hatékony, aktív munkaerőpiaci politikákba, az oktatásba, szakképzésbe és az egész életen át tartó tanulásba.

Dobrev az MTI-vel azt közölte, hogy minden uniós tagállamban, így Magyarországon is meg kell akadályozni a dolgozók kizsákmányolását. A képviselő szerint fel kell számolni a dolgozói szegénységet, nem szabad hagyni, hogy a tisztességes munkát végző, fizetésből élők nyomorogjanak, "mert mindenkinek jár a tisztességes fizetés". Az egészségüggyel összefüggésben azt mondta, olyan minimumszabályokra van szükség, amelyek garantálják, hogy ne kaphasson rosszabb ellátást egy magyar, mint egy másik uniós ország állampolgára.

"A különbségek leküzdése érdekében legalább ilyen fontos, hogy minden eddiginél több pénzt fektessünk az oktatásba, szociális kiadásokba" - fogalmazott a DK-s politikus.

Sikerült elérni azt is, hogy a szegénységi küszöb alatt élő időseknek minden tagállamban biztosítani kell az elégséges nyugdíjat - közölte a képviselő.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselőjeatweinr jelentős siker, mérföldkő, hogy javaslata alapján bekerült az elfogadott jelentésbe az európai egészségügyi unió és vele együtt az egészségügyi ellátórendszerek stressztesztelésének, valamint a jó minőségű egészségügyi ellátásra vonatkozó minimumkövetelményeknek a szorgalmazása. Fontosnak nevezte, hogy a jelentés rámutat a tagállamok egészségügyi ellátórendszerei közötti egyensúlytalanságokra és azok tarthatatlanságára.

Nem örülnek a kormánypártok

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a bukott magyar baloldal az európai testvérpártjaikkal karöltve régről ismert és negatív következményekkel fenyegető elgondolásokat erőltetett bele a foglalkoztatási jelentésbe. Kijelentették, határozottan elutasítják a baloldal felelőtlen gazdaságpolitikai, foglalkoztatáspolitikai és szociális ötleteit, amelyek a múltban már Európa-szerte komoly válságokhoz vezettek.

A képviselőcsoport a Magyarországon már sikeresen működő adócsökkentés, a munkahelyteremtés, a stabil költségvetés és a családtámogatás rendszere mellett állt ki a jelentések végszavazásakor - tették hozzá.

Győri Enikő fideszes EP-képviselő arra emlékeztetett, hogy a megfelelő gazdasági teljesítmény feltételeinek biztosításához iránytű az Európai Unió Tanácsának 2011-es magyar elnöksége alatt kialakított, a válságok hatékony megelőzésére és kezelésére létrehozott európai szemeszter.

A képviselő rendkívül veszélyesnek nevezte a költségvetési fegyelem baloldal által javasolt felrúgását. A "felelőtlen gazdaságpolitika" véleménye szerint csökkentené a tagállamok mozgásterét, valamint olyan - hosszú távú és negatív - következményekhez vezethetne, mint a munkanélküliség emelkedése és a jövő nemzedékeinek eladósítása.

Kósa Ádám fideszes EP-képviselő arra figyelmeztetett, hogy Dobrev Klára előterjesztése olyan "veszélyes óhajgyűjtemény", amely radikális adóemelésekhez, eladósodáshoz, elbocsátásokhoz és így a munkanélküliség növekedéséhez vezet.

"A Fidesz-KDNP megvédi a magyar embereket a 2009-es válságot megelőző gyurcsányi úttól" - fogalmazott a politikus

A képviselő kijelentette, a minimálbért minden országban a nemzeti hagyományokkal összhangban kell megállapítani, tiszteletben tartva a nemzeti szintű szociális partnerek autonómiáját és a jól működő kollektív tárgyalási modelleket.