Miközben az elmúlt kilenc év során az Orbán-kormány jóval a legalacsonyabb lehetséges szint felett tartotta a sarc szintjét, a csökkentési mozgástér mára elillant: a két termék unió által engedélyezett, euróban meghatározott legalacsonyabb adószintje ugyanis a forintgyengülés miatt beérte, sőt néhány fillérrel alighanem meg is haladja a hazai jövedékiadó-szintet. A hazai valuta mélyrepülése tehát nem csak az olajáron, hanem az adón keresztül is emelési nyomást fejt ki az üzemanyagárakra - olvasható a lapban.

Az illetékes Pénzügyminisztérium (PM) szerint ugyanakkor emiatt nem kell növelni az adót. Kérdés, mit szól ehhez az EU.

A Fidesz-KDNP ellenzékből még rendszeresen követelte az üzemanyagok adószintjének az unió által megengedett legalacsonyabb szintre csökkentését, sőt a szociálliberális kabinetektől számon kérték, hogy miért nem harcolnak az EU-előírás csökkentéséért. Ehhez képest 2010 után az Orbán-kabinetek lényegében csak emelték az üzemanyagok jövedéki adóját.

Az átlag 391 forinton álló benzinen jelenleg 120, a mintegy 417 forintért mért gázolajon pedig 110,35 forint a literenkénti jövedéki adó. Az áfa ezen plusz 32, illetve 30 forint. (2016 közepe óta, ha az olajár negyedévi átlagára 50 dollár alá esik, a két termék jövedéki adója nettó 125, illetve 120,35 forintra nő. Ezt 2016 végén, 2017 elején életbe is léptették, de az azóta ismét 50 dollár felett álló olajár miatt jelenleg az alacsonyabb értékek érvényesek.)

Az Unió a minden tagországra kötelező jövedékiadó-tartalom legalsó szintjét a benzinnél 35,9, a gázolajnál pedig 33 eurócentben írja elő. Ott, ahol nem eurót használnak, ennek helyi pénznemben számított szintjét annak előző év október 1-i árfolyama határozza meg. A 2011-es 274 forintról mára 335 forint fölé jutottunk.

Az Orbán-kabinetek az elmúlt kilenc év során mostanáig bármikor csökkenthették volna az üzemanyagok jövedéki adóját. A költségvetés trükkös többletbevétele azért nem csökkent jelentősen, mert a forint romlása közben egyre többet tankoltunk. Az Orbán-kabinetek teljes éveiben a benzint használók 223, a dízelesek pedig 442 milliárd forinttal fizettek többet az államnak annál, mint amennyit az unió még megengedett volna - kalkulálnak.

Mára viszont a forint már betette a kaput. A pénteki 335,7 forintos euróárfolyamot számítva - amitől a jövő keddi, hivatalos érték aligha tér el jelentősen - az alsó uniós határ a benzinnél bruttó 60, gázolajnál pedig 50 fillérrel már meghaladja a hazai mértéket. Vagyis - legalábbis az uniós szabályok betartásához - ennyivel már emelni kéne a jövedéki adótartalmat.