Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hazai rendszámkiosztásban már az S betűnél tartunk, rendkívüli módon felpörögtek az újrendszám-kiadások - mondta Katona Mátyás, az Autónavigátor.hu főszerkesztője a rádiónak.

Az első megjelent S betűs sorozat az egy zöld rendszám, az SAB kezdetű táblákat elektromos és plug-in meghajtású autók kaphatják meg. Már akadnak ilyen járművek az utcákon. Ezzel együtt még lesznek kocsik, amelyekre még idén is kerül R betűs rendszám.

Egy kezdőbetű nagyjából 680 ezer betűkombinációt jelent, zömében az új és használt - Magyarországon regisztrálandó - autókra kerülnek ilyen új rendszámok. Mostanában nagyjából másfél éves kifutást jelent egy kezdőbetű.

A korábbi években lassabb volt a tempó, az L-kezdetű rendszámok például öt év alatt futottak ki, ahogy az M betű is majdnem öt évet "ment", korábban pedig nagyjából háromévente változtak a betűkezdetek.

Várhatóan a jelenlegi három betűből és három számból álló rendszámtáblák 2025-ben foghytanak el, mivel a 1990-ben bevezetett kombináció kifut. Bár már évekkel ezelőtt felvetődött, hogy területi, akár megyei alapú rendszámokat vezetnek be, német vagy osztrák mintára, de ezekről mostanság nincs nagyon hír.

Viszont egyéb változások lesznek: az ideiglenes rendszámokat fogják 2021-től I betűvel kezdeni. Az ideiglenes rendszámok jelenleg E, M, S, P, T és Z betűjellel futnak, ezeket vonják össze.