Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kínai delegáció ezzel folytatta idén márciusban megkezdett tárgyalásait Borsod megye vezetőivel. Az immár konkrét területeket meghatározó együttműködési megállapodást Zhang Jianguo, Shandong kormányzó-helyettese, a küldöttség vezetője, valamint Mengyi Roland (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke írta alá.

A megállapodás szerint kiemelt célként kezelik a vegyipari előállító, feldolgozó és értékesítő vállalkozások közötti kapcsolatok megteremtésének elősegítését és továbbfejlesztését, valamint együttműködési lehetőségeket keresnek a Shandong tartományban működő autóipari kutató és fejlesztő cégek, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő autóipari alkatrészeket és részegységeket gyártó vállalkozások között.

Emellett megvizsgálják a Borsod-Abaúj-Zemplén megye mélyszíni szénbányászata által kínált gazdasági lehetőségeket, illetve támogatják a mezőgazdasági vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok kialakítását.

Az együttműködési dokumentumban kitértek arra is, hogy közreműködnek a vegyipar, az anyagtudomány, a nanotechnológia, a bányászat és az energetika területén elért kutatás-fejlesztési eredmények közvetítésében a vállalkozások felé, valamint támogatják az önálló Konfucius Intézet létrehozását a Miskolci Egyetemen, és segítik az idegenforgalmi vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok fejlesztését.

Mengyi Roland emlékeztetett arra, hogy Shandong tartomány képviselői idén - március után - már a második alkalommal érkeztek Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. Zhang Jianguo, Shandong kormányzó-helyettese hangsúlyozta, hogy Borsod megyét kiemelt gazdasági partnerként tartják számon, hiszen itt található a shandongi központú Yantai Wanhua leányvállalata, a Wanhua-BorsodChem Kína legnagyobb kelet-közép-európai befektetése.

A folyamatos tárgyalások elősegítik a jövőben a kölcsönös kereskedelmi kapcsolatok bővítését, a tőkebefektetések növelését és a beruházások elősegítését - tette hozzá Zhang Jianguo.