Sokat akart a magyar kormány, nagy zuhanás lehet belőle

A korábbi évek visszafogottságával szemben idén jelentősen túltervezte az útdíjbevételeket a kormány, akkor sem biztos, hogy befolyt volna a kívánt mennyiségű pénz, ha nincs koronavírus.
Szász Péter, 2020. június 26. péntek, 12:09
Fotó: Getty Images

Az elmúlt években elképesztő mértékben nőttek a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt‎. (NÚSZ) bevételei, a tények sokszor milliárdokkal meghaladták mind a cég, mind pedig a kormány bevételi terveit, egészen tavalyig. Hogy ezek a konzervatív elvárások mennyire voltak tudatosak, azt nem tudni, azt viszont igen, hogy a 2020-as terveket illetően nem volt teljes egyetértés az állami vállalat és a kormány között.

A NÚSZ működésével kapcsolatban fontos tudni, hogy az útdíjszedési és ellenőrzési rendszer üzemeltetésének költségeit technikailag nem közvetlenül az útdíjbevételből fedezik, hiszen ezek a pénzek csak átfolynak a cégen, a kormány minden évben külön forrást rendel a vállalat finanszírozására. Ennek csak annyi a jelentősége, hogy ha esetleg a cégnek többletforrásra lenne szüksége, akkor sem nyúlhat az útdíj-milliárdokhoz, hanem a kormánynak kell döntenie a finanszírozásról.

A 2017-es költségvetés tervezésekor például a kormány 207,5 milliárd forint bevételt várt az útdíjakból. Ezen belül 154,5 milliárdot a megtett úttal arányos befizetésekből, és 53 milliárdot az e-matricából. A NÚSZ a 2016-os beszámolójában 219,4 milliárd forintos pénzforgalmi bevételt jósolt 2017-re. Ehhez képest csak az útdíjakból befolyt nettó 175,3 milliárd, az e-matricából pedig 54,1 milliárd, vagyis összesen 229,4 milliárd forint.

2018-ban a kormány azt remélte, hogy az útdíjakból legalább 177,7 milliárd az e-matricából pedig 62,5 milliárd, vagyis összesen 240,2 milliárd forintot kap a költségvetés. A NÚSZ ennél valamivel optimistábban, 243 milliárddal számolt és neki is lett igaza, 243,7 milliárd forint lett a tényszám (185 milliárd plusz 58,7 milliárd) A kormány egyébként az e-mamtrica-bevételeket kissé túltervezte, de ezt bőven kompenzálta az útdíjaknál kalkulált alacsonyabb összeg.

Tavaly a költségvetés 197,8 milliárdot várt az útdíjból, azonban ennél lényegesen nagyobb összeg 218,5 milliárd folyt be. Az e-matrica bevételi terv 69,1 milliárd volt, amely azonban csak 64,2 milliárddal teljesült. A NÚSZ ugyan 290,1 milliárdos pénzforgalmi bevétellel számolt, végül 282,7 milliárd folyt be a az útdíjból és az e-matricából, vagyis az eredeti költségvetési terveknél majdnem 16 milliárddal több.

A 2020-as tényszámokat nyilván nem ismerjük azt viszont tudjuk, hogy a kormány 235 plusz 76, vagyis 311 milliárd forintot várt el matrica- és útdíj-értékesítésből, a NÚSZ viszont azt gondolta, hogy csak 302,3 milliárd folyik be. Ebbe beleszámolták a márciusi inflációkövető útdíjemelést is. Hogy ezt a differenciát hogyan hidalták volna át, azt nem tudjuk, már csak azért sem, mert közben jött a koronavírus és borultak az üzleti tervek. Az állami cég korábban lapunknak elküldte a heti bontású e-matrica-forgalmi adatokat, amelyek komoly visszaesést jeleztek. Azt is tudjuk, hogy a teherforgalom márciusban még nem, áprilisban azonban már ötödére esett.

A kormány a 2021-es költségvetésben - most először - kisebb bevétellel számol: az útdíjakból 225, az e-matricából pedig 71 milliárdot. Ez összesen 296 milliárd forint. Ez nyilván nem meglepő tudva, hogy a gazdaság visszarendeződése a koronavírus-járvány után nem egyik napról a másikra történik.

Ott vannak még a büntetések is

A NÚSZ az útdíj- és az e-matrica-bevételek mellett a büntetésekből befolyt összegeket is egyszerűen továbbküldi az államnak (pontosabban felügyeleti szervüknek az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak). Ez az összeg tavaly 7,4 milliárd forint volt, szemben a 2014-es 2,5 milliárddal. A befolyt pénz egyébként évről évre emelkedik, amelynek nem feltétlenül az az oka, hogy több a bliccelő. A NÚSZ beszámolója szerint a 2016-ban elindított HUGO rendszerrel hatékonyabban szűrik azokat, akik nem, vagy nem a megfelelő összeget fizetik és gyorsabban küldik a felszólító-leveleket is. Emellett a NÚSZ-al kapcsolatban álló négy külföldi és több belföldi behajtó is eredményesen működik.

A nettó pótdíjbevételek alakulása
ÉvBevétel (milliárd forint)
20142,52
20154,46
20166,33
20177
20187,1
20197,46
Összesen34,87
Forrás: NÚSZ Zrt.

Egyre több éves matricát veszünk, de a heti hozza a legtöbb bevételt

A NÚSZ beszámolóiból kiderül, hogy a heti e-matrica hozza a legtöbb bevételt, tavaly például a befolyt 64,3 milliárdnak a 44 százalékát. Ez nem meglepő, hiszen a külföldieknek, akik jellemzően 10 napnál rövidebb ideig tartózkodnak az országban, ez éri meg a legjobban. 2018 őszén meg is emelték az árát, a D1 és U kategóriában 2975 forintról 3500 forintra, a D2 kategóriában 5959 forintól 7 ezer forintra, a buszoknál pedig 13 285 forintról 15 500 forintra.

Ennek meg is lett a következménye: a heti matricák forgalma csökkent, a haviaké viszont megugrott, amelynek az lehet az oka, hogy a két jogosultság ára nagyon megközelítette egymást, így sok magyar inkább megvette a kicsivel drágább, de jóval tovább érvényes jogosultságot. A másik látványos változás, hogy miközben 2019-ben éves bázison 4,4 százalékkal kevesebb heti matrica fogyott, a bevétel 7,6 százalékkal emelkedett.

Közben egyre több autós jött rá, hogy megéri az éves országos és megyei matrica, előbbi forgalma 2015 és 2019 között 59,1, utóbbié 55,6 százalékkal emelkedett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

BattMan, 2020.06.26 16:11

Bukott a Jász-gengszter, azaz Csányi. Az OTP kezeli az útdíj bevételeit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html