Megszűnik az autópályamatrica-rendszer? - Kiderült a válasz

Az utóbbi napokban széles körben elterjedt, hogy EU-szerte megszűnhet az "e-matricás" rendszer, ám a G7.hu szerint ez félreértelmezés, a tagállamok nem engedik megvalósítani. Az egynapos matrica viszont bevezetésre kerülhet.
K. Kiss Gergely, 2018. november 1. csütörtök, 15:36
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Nagy figyelmet kapott idehaza az Európai Parlament (EP) múlt heti, az útdíjrendszerek megváltoztatását javasló döntése. Ennél már csak az a káosz nagyobb, amely a megjelent hírekben tükröződik: van, ahol a döntést úgy tálalták, mintha tokkal-vonóval meg kellene szüntetni azt az e-matricás rendszert, amelyben egyebek mellett a személyautók gyorsforgalmi úthasználati jogosultságát lehet idehaza megváltani - értékelnek a portálon.

Deli Andor fideszes EP-képviselő MTI-hez eljuttatott közleményében arra emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság az útdíjakról szóló irányelv felülvizsgálata során azt javasolta, hogy a személyautókra vonatkozó időalapú matricákat 2027-től meg kell szüntetni. Az EP közlekedési szakbizottsága ezt támogatta, sőt a kivezetést két évvel előrébb hozta volna.

Nyilván abból a megjegyzésből vonták le sokan a téves következtetést, hogy "a szavazás során nem sikerült többséget szerezni a személyautók kivételezése mellett". Az EP által megszavazott verzió (a 8. számú módosítást érdemes figyelni) alapján ugyanis a személyautókra és a motorokra fennmaradhat az időalapú, így itthon az e-matricás rendszer.

A G7.hu megkeresésére Deli Andor azt közölte, hogy a plenáris szavazás során nem sikerült többséget szerezni annak a módosító rendelkezésnek, amely a személyautók egyértelmű kivételezését eredményezte volna az irányelv hatálya alól.

A végső döntés azonban még messze van. Az EP leül tárgyalni az uniós szakminisztereket tömörítő Európai Tanáccsal (ET), ahol megállapodásra kell jutni a végleges szövegről. A most megszavazott szöveg az EP kiinduló álláspontja ezen a tárgyalássorozaton. Az ET-nek még nincs ilyen álláspontja. Ha megállapodnak, akkor arról az EP még egyszer szavaz, az ET is hivatalosan elfogadja a kompromisszumot, és csak ezzel lesz vége a folyamatnak.

Itthon is megfontolták

A dolog tehát még változhat, de a matricás rendszer megszüntetése vélhetően sok autósnak nem tetszene az ezt használó országokban. (Hazánk mellett ilyen például Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és Csehország, míg a Horvát- vagy éppen Olaszországban alkalmazott fizetőkapus rendszer távolságalapúnak számít.) Ezt a konfliktust pedig valószínűleg szeretnék megspórolni az előbbi csoportba tartozó országok kormányai.

Európai szintű változás a személyautók esetében az e-matrica nemcsak megmaradhat, hanem az EP-képviselők azt is megszavazták: legyen egynapos és egyhetes e-matrica is.

HOZZÁSZÓLÁSOK