Az EU védővámot vezet be kínai elektromos biciklik uniós behozatalára

Az Európai Unió védővámot vezet be a kínai gyártmányú elektromos kerékpárok uniós behozatalának megfékezésére, mivel a kínai gyártók tisztességtelen nyereségre tesznek szert, megkárosítva ezzel az európai gyártókat, és elárasztják a piacot - közölte az Európai Bizottság az unió hivatalos lapjában pénteken.
Dzindzisz Sztefan, 2019. január 18. péntek, 13:46
Fotó: Pixabay

A szombattól érvényes korlátozás 18,8 és 79,3 százalék közötti mértékű vámtarifát határoz meg, összhangban az Európai Bizottság javaslatával, amelyet uniós tagállamok decemberben szavaztak meg. Mint közölték, a Kínából származó elektromos kerékpárok uniós behozatala 2014 és 2017 között mintegy megháromszorozódott. A piaci részesedésük 35 százalékra emelkedett, míg átlagáruk 11 százalékkal csökkent - írja az MTI.

Az Európai Kerékpárgyártók Szövetsége (EBMA) üdvözölte az uniós bizottság lépését, amely tájékoztatásuk szerint több mint 90 ezer embert foglalkoztató 800 kis- és középvállalkozás érdekeit védi majd Európa-szerte.

Ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a kínai elektromos kerékpárgyártók már korábban is éltek annak lehetőségével, hogy unión kívüli országokban átcsomagolták termékeiket, és ezeken az országokon keresztül juttatták el a bicikliket Európába.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2018, 2019.01.18 16:50

@lordofearth:A kérdésre csak nem sikerült válaszolnod, migráns. :)
Szitkozódni tudsz, meg a saját családodat földönfutóvá tenni a devizahiteleddel. Persze egyikhez sem kellett túl nagy ész..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.01.18 16:40

@MLB2018:
Egyébként mi a gondod a szabadelvűséggel??????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lordofearth, 2019.01.18 16:39

@Juliusz48:
Nem értek egyet, de amit írsz az tény.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

hedviga, 2019.01.18 16:13

A múltkor láttam egy elektromos biciklit, ijesztően gyors volt, és hangtalan.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2019.01.18 16:11

@lordofearth: "Ne engedjék a kínaiak térnyerését.."
Éljen a globalizáció... Vagy mégsem?
Jah, ha nyugatról jön az jó, ha keletről az nem jó.
Libsikém! Akkor most szeretjük, vagy nem szeretjük a globalizációt?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html