Az Ab és az ombudsman előtt landolhat a Fidesz-javaslat

Az Alkotmánybírósághoz és az ombudsmanhoz fordul az MSZP a fővárosi választási rendszert átalakító fideszes javaslat miatt - közölte Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője szombaton Budapesten, az MSZP választmányi ülése után.
MTI, 2014. május 31. szombat, 16:55
Fotó: Napi.hu

Mint mondta, a választmány úgy határozott, az MSZP mindent megtesz azért, hogy ez a törvény ne lépjen hatályba. Értékelése szerint a törvény megszüntetné a budapestiek önrendelkezési jogát, és kerületi érdekek alapján szakítaná szét a fővárost. Mint mondta, ez a javaslat arról szól, hogy egy kerület, például az V. kerület, minden évben kicseréli a térburkolatot, más kerületek meg hosszú-hosszú évekig nyelhetik a port, mert oda nem fog jutni forrás.

A Fidesz pénteken azt javasolta, hogy már az őszi választáson a fővárosi közgyűlésben a kerületi polgármesterek és a kompenzációs listáról bekerült képviselők foglaljanak helyet. A kompenzációs listára főpolgármester-jelöltek és polgármesterjelöltek kerülhetnek fel, mégpedig azoké a szervezeteké, amelyek legalább 12 kerületben polgármester-jelöltet tudtak állítani.

A Demokratikus Koalíció erre reagálva pénteken jelezte, az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a törvénymódosítás életbe lép.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2014.05.31 18:54

@Axxtro: "A törvényalkotók töbnyire olyan törvényeket próbálnak hozni amik megfelenek az alkotmánynak."

khm...

2010 óta azért láttuk ennek a másik megoldását is: ha kell, akkor a tákolmányba foglalunk valamit, ha kell, akkor az AB hatáskörét nyirbáljuk meg.
Ezt másik garnitúra eddig nem tette!

ön pedig tapsikol a tákolmány asztalának és a jogásznyik-fidesznyik tákolásnak.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Axxtro, 2014.05.31 17:58

A törvényalkotók töbnyire olyan törvényeket próbálnak hozni amik megfelenek az alkotmánynak.

A Fidesz nagyon megijedhetett ettől a beszólástól.

A balfék ellenzék megint saját magából indul ki, és szokás szerint nem érdeklik a Főváros érdekei. csak a saját kis sz@r politikai pecsenyéjét próbálja sütögetni, pont ugyanúgy, ahogy 2010 előtt tette folyamatosan.

Minden törvénynek ki kell állnia az alkotmányosság próbáját, ez is ki fogja.

Az baloldali akadékoskodó ellenzéknek meg papírja lesz arról, hogy semmit nem tanult, és semmit nem felejtett.

Pont olyan ostoba, mint korábban volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html