Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ÁKK szerdai államkötvény csereaukcióján két, 2013-ban lejáró államkötvényt lehetett az aktuálisan értékesített 10 éves futamidejű államkötvényre cserélni maximum 5-5 milliárd forint összegben. A két aukcióra a közlemény szerint összesen 13 milliárd forint összegű csereajánlat érkezett, vagyis "a kereslet megfelelően alakult".

Az adósságkezelő kiemeli, hogy a csereakuciók célja az államadósság futamidejének meghosszabbítása, miközben az adott évi finanszírozást közvetlenül nem befolyásolják, tehát kizárólag a futamidő változik a csere során. A szerdai aukció kapcsán a közleményben megjegyzik: "pozitívumnak kell tekinteni, hogy jelentős összegben kívántak a piaci szereplők futamidőt hosszabbítani a jelenlegi piaci környezetben".

Az elmúlt napokban, illetve szerdán bekövetkezett hozamváltozások alapján azonban az ÁKK úgy ítélte meg, hogy az állam számára nem éri meg a futamidő meghosszabbítása az adott hozamok mellett, ezért nem élt a lehetőséggel, s mind üzleti, mind piaci szempontból ezt tekinti a legkedvezőbb megoldásnak - áll a közleményben.

Mint az ismert,kedden az  5, 10 és 15 éves papírok referenciahozama 10,3 százalék volt, a délelőtti kereskedésben pedig már 10,7 százalékos hozammal forogtak a hosszú papírok.

Az ÁKK-nak a honlapján közölt közleményéből kiderül, hogy a 2013 februárjában lejáró államkötvényeket 8,97, a 2013 októberi lejáratúakat pedig 9,11 százalékos hozamnak megfelelő rögzített áron számította be az ÁKK fizetségként a szerdai aukción. Ezek a hozamok meghaladták -- így a beszámítási árak alulmúlták -- az egyéves állampapírok másodlagos piaci referenciahozamát, amely kedden 8,6 százalék volt, szerdára 20 bázisponttal tovább emelkedett.

A fizetségül adott egyéves papírok alacsony beszámítási árára válaszul a csereaukción licitálók feltehetően alacsony árú, azaz magas hozamú ajánlatot tettek a kínált tízéves állampapírokra. Ezek másodlagos piaci referenciahozama az idei első üzletnapon egyébként is 10 százalék fölé ugrott - a tavalyi évet még 9,75 százalékon zárta -, és január 3-án már elérte a 10,32 százalékot. Szerdára a tízéves államkötvény másodpiaci hozama 10,58 százalékra emelkedett.

Az ÁKK honlapján közölt adatok szerint az egyéves másodpiaci irányadó hozam utoljára 2009 júliusában, a tízéves referenciahozam 2009 áprilisában járt hasonló magasságokban.