Az EKINT, a Helsinki Bizottság és a TASZ szerint a tervezett módosítások sértik az európai értékeket, veszélyeztetik azok magyarországi érvényesülését, és ellentétesek Magyarország uniós kötelezettségeivel. A civilek által kiadott közlemény szerint a módosítások aláássák a jogállamot és az alkotmányosságot Magyarországon azzal, hogy tovább gyengítik az Alkotmánybíróságnak a parlament fölötti kontrollját, valamint azzal, hogy ismételten és tömegesen az Alaptörvényben rögzítenék azokat a szabályokat, amelyeket az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek, illetve az Emberi Jogok Európai Egyezményével ellentétesnek talált.

A civilek rámutatnak, hogy a módosítással nemcsak olyan szabályok kerülnének az Alaptörvénybe, amelyek nem illeszkednek a mostani szövegéhez, de jelentősen csökkenne az alapvető jogok védelmi szintje is. A három szervezet szerint, ha a tervezett módosítások az Alaptörvény részévé válnak, az a továbbiakban nem fog alkotmánynak minősülni az alapvető alkotmányos követelmények fényében.

A három szervezet arra kérte Thorbjorn Jaglandot, az Európa Tanács főtitkárát, hogy a jogállamiság, valamint az Emberi Jogok Európai Egyezményében biztosított jogok magyarországi érvényesülése érdekében kérje fel a Velencei Bizottságot az Alaptörvény tervezett negyedik módosításának véleményezésére. Viviane Redinget, az Európai Unió alapjogi biztosát arra kérték, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel azért, hogy érvényesüljenek a magyar jogrendszerben az Európai Unióról szóló Szerződésben foglalt értékek.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének raportőreivel - magyarországi látogatásuk során - a jogvédők személyesen osztották meg fenntartásaikat a módosításokkal kapcsolatban. Ez Európa Tanács ezt követően fog dönteni arról, hogy, indokolt-e eljárást indítani hazánk ellen az Emberi Jogok Egyezményében foglalt kötelezettségek súlyos megsértése miatt - emlékeztet a közlemény.

A civil szervezetek elkészítették az Alaptörvény módosító javaslatának angol fordítását, és részletes elemzést is csatoltak levelükhöz, amelyben sorra veszik az egyes módosításokat és kifejtik az azokkal kapcsolatos aggodalmaikat.