Az állam 36 milliárdért váltaná ki a ppp-ket

Jövőre és 2017-ben évente mintegy 18 milliárd forintot terveznek "az elrontott felsőoktatási ppp-konstrukciók" kiváltására, amivel jelentős megtakarítások érhetőek el az intézmények üzemeltetésében - közölte Palkovics László csütörtöki online fogadóóráján. A felsőoktatási államtitkár jelezte: ezen kiváltások egy része a struktúraváltás révén válik lehetővé.
MTI, 2015. augusztus 6. csütörtök, 13:19

Palkovics László az MTI kérdésére közölte: a közelmúltban bejelentett átalakítások célja, hogy az új szerkezetben az intézmények szakmai és költséghatékonysági szempontból egyaránt jobban működjenek. Szerinte hibás az a megközelítés, hogy csak a struktúraváltás miatt növelni kellene a felsőoktatás költségvetését.

Arra a felvetésre, hogy ellenzéki vélemény szerint 20 milliárdos többletre lenne szükség a sikeres átalakításokhoz, azt válaszolta: eddig senki nem indokolta meg, hogy miért éppen ennyiről lenne szó. Ha konkrét összegekről van szó, akkor az elrontott ppp-konstrukciók (a magán- és közszféra együttműködésével létrejött szerződések) kiváltása említhető, amivel jelentős megtakarítások érhetők el.

Megerősítette: a hallgatók az intézményi átalakítások után is ugyanazon a campuson fejezhetik be tanulmányaikat, mint ahová jelentkeztek. A diplomájukban mindkét intézmény neve szerepel majd - jelezte.

Az átalakításokra vonatkozó javaslatokat az intézmények projektcsoportjai alakítják ki. Az államtitkárság határozott kérése volt az intézmények felé, hogy a tervek kidolgozása során a hallgatókat is vonják be a folyamatba. Az intézmények maguk döntenek arról, hogy a koncepció kidolgozásának mely fázisába vonják be a hallgatói érdekképviseleteket. A HÖOK elnökségével a felsőoktatási stratégia kapcsán rendszeresen egyeztet az államtitkárság, ugyanígy tájékoztatták őket a tervezett átalakításokról is - közölte Palkovics László.

Arról, hogy megszületett-e a kormánydöntés, miszerint a Testnevelési Egyetem új campust kap és elköltözik jelenlegi helyéről, azt közölte: egyelőre az előkészítő tevékenység folyik, több lehetőséget vizsgálnak. Előreláthatólag az ősz folyamán várható kormánydöntés - jelezte.

Palkovics László a felsőoktatási képzési központokkal összefüggésben megerősítette, hogy több közösséggel (várossal) zajlanak az egyeztetések. Ezek között említette Salgótarjánt, Kisvárdát, Sátoraljaújhelyet és Ózdot, valamint Hatvant. Új helyszínként a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérváron tervezi közösségi képzés indítását. Az indulási időpont függ az egyetemek és a városok közötti megállapodásoktól, úgy látják, hogy a felsoroltak mindegyikében 2016 szeptembere a megcélzott indulási dátum.

Hozzátette: az intézmény-átalakítást követően nem szabadulnak fel szakemberek, hiszen a feladatmennyiség nem változik, illetve a közösségi intézmények esetén további szakemberek (oktatók) alkalmazására is szükség lesz - közölte a felsőoktatási államtitkár.

Kitért arra is, a felsőoktatási államtitkárság kidolgozta az új oktatói bérstruktúrát, de még folynak róla az egyeztetések.
További kérdésre a hallgatói önkormányzatok működésének szabályozásáról közölte, hogy részben rendeleti szinten, részben az intézmények belső szabályozásaiban terveznek további változásokat. Ezek kidolgozása jelenleg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) képviselőivel zajlik.

Az agrárképzés átalakításáról kiemelte: az elmúlt egy év során folyamatosan egyeztettek a szakmai szervezetek, így az agrárkamara képviselőivel is. A tervezett átalakításokról tájékoztatták az agrárkamarát is, amely az integrációs folyamatokkal egyetértett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2015.08.06 14:14

@krix: Az "elrontott ppp"-t kik alkalmazták először a MÜPA építésénél?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2015.08.06 13:37

"Az állam 36 milliárdért váltaná ki a ppp-ket"

Az Orbánék által favorizált stadionépítés egy nagyságrenddel kevesebbe kerül, mint a coci tébolyda PPP-i.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html