A kormány tervei szerint - az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan - 2019-től felmenő rendszerben kötelezővé tennék a középiskolai felvételit. Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába - írta az MTI.

Palkovics László, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének rendezvényén vállalatvezetők előtt beszélt. A fórumon résztvevő cégvezetők közül többen azt szorgalmazták, hogy a szakgimnáziumoknál ne csupán egy évet foglalkozhassanak a diákokkal a szakképzésbe bekapcsolódó vállalatok, hanem, mint régen, legyen erre ismét két évük.

Az oktatás hatékonyságának javítását az alapoktól kell kezdeni, éppen ezért dolgoznak az új nemzeti alaptanterv összeállításán, és ezért merült fel az alapszintű oktatás idejének megnövelése, bár - tette hozzá az államtitkár - erről még nincs kormányzati döntés.