A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a Vállalkozók Napján gazdaságpolitikai fórumot tartott, amelyen a korábbi évek pénzügyminiszterei fejtették ki véleményüket a magyar gazdaság elmúlt évtizedéről, jelenlegi helyzetéről, lehetőségeiről.

Nem szabadna előfordulnia, hogy Magyarországon népszavazási és egyéb kezdeményezések ellentétes irányban determináljanak a folyamatokat - idézte Veres Jánost az MTI. Megítélése szerint "a gazdasági szabadságharcot be kellene fejezni, mert az zsákutca lett". Veres János elmondta: a nem ortodox eszközök nem váltották be a reményeket, a hagyományos eszközökhöz kell visszatérni. A különadók bevezetése visszavetette a magyarországi külföldi befektetéseket, pedig az országnak szüksége lenne erre a tőkére - mutatott rá.

A gazdasági növekedés beindítása nagyon fontos kérdés, bár a külső környezet ezt nem segíti - hangsúlyozta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Varga - aki 2001-2002-ben vezette a pénzügyi tárcát - elmondta: a növekedés beindítását segíti többi között az Új Széchenyi Terv, a Széll Kálmán Terv és a januárban induló Start Közmunkaprogram, át kell alakítani a szociális és nyugdíjellátó rendszert, ösztönözni kell a foglalkoztatást. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra: az Európai Bizottság 2012-re 2,8 százalékos államháztartási hiányt jelez Magyarország esetében, aminek tartása fontos tényező.

Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottsága elnöke, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felügyelő bizottsága elnöke, aki 1998 és 2000 között volt pénzügyminiszter, rámutatott: a jó gazdaság alapja a fegyelmezett pénzügypolitika, amelynek a növekedés feltételeit kell biztosítania. Véleménye szerint az elmúlt évek államadósság növekedése a pénzügyi fegyelmezetlenséggel is összefüggött, a politika többet akart elosztani, mint a lehetséges központi bevétel. Járai Zsigmond kifejtette: a lassuló európai gazdaságban szűk Magyarország mozgástere, most kellene többet költeni, az adósságnövekedés árán is a vállalkozásokba kellene pénzt pumpálni, de erre nincs lehetősége az országnak a korábbi évek pénzügyi fegyelmezetlensége miatt. A következő években jelentős növekedés nem várható, inkább lassulásra lehet számítani - tette hozzá.

László Csaba, a KPMG Tanácsadó Kft. ügyvezetője, 2002-2004 közötti pénzügyminiszter nem tekintette sikeres időszakban a 2002-2004 közötti időszakot, mert nem sikerült véghezvinni a fokozott kiigazítást. Aláhúzta: jelenleg gondot jelent, hogy romlott a gazdasági növekedés feltételrendszere, a befektetői bizalom, a bankszektor finanszírozó képessége csökkent. Szerinte a befektetői bizalom erősödne, ha tudható lenne a várható IFM-megállapodás fő iránya.

Draskovics Tibor, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. üzlettársa, 2004-2005-ben hivatalban lévő pénzügyminiszter szerint az elmúlt évek intézkedései nemcsak a pénzügyi helyzetet rontották, de sok illúziót is tápláltak a társadalomban. Szerinte minden időben a politikai elitnek a pénzügyi fegyelmet olyan értéknek kellene tekintenie, amelyért lehet áldozatokat hozni, értelmes diskurzust folytatni. Úgy ítélte meg: 2013-ra nehezen megoldható helyzet áll elő azzal, hogy a válságadót ki kell vezetni, egyszeri bevétele nem lesz a költségvetésnek, így kellene fenntartani az egyensúlyt.