Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Július 20-án éjjel 1-kor teherautón érkezett meg a Szabadság térre a náci megszállás emlékművének timpanonos, birodalmi sasos fő darabja. A rendőrség több száz méteres körben, az első utcasarkokig dupla kordonnal zárta el a területet, amit belülről a Walton biztonsági cég emberei védtek - írja az Átlátszó hírportál. A helyszínen legalább 20 rendőrautót számoltak össze, köztük kisbuszokat is, több oszlopra pedig új térfigyelő kamerákat szereltek.

Az építők azt mondták, hogy "rendezvény miatt", illetve "biztonsági okokból" van szükség erre a 2006 őszére emlékeztető kordonerdőre, amiről azt állították, hogy másnap már le is bontják - írja a portál.

DK: Orbán "meghamisítja a holokausztot"

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor miniszterelnök "meghamisítja a holokausztot" azzal, hogy vasárnapra virradó éjjel "felállíttatta" a német megszállási emlékművet a budapesti Szabadság téren. A Demokratikus Koalíció elnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: "az éj leple alatt a rezsim - többszörös kordonnal körbevéve - felállíttatta a gyalázat emlékművét, amely összemossa a gyilkost és az áldozatot, megbecsteleníti az erkölcsöt és a történelmet. Ez hitványság és gazemberség."

"Orbán ezzel a gesztussal meghamisítja a holokausztot, meggyalázza annak minden zsidó, roma és meleg áldozatát" - írta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: "jellemző a hatalomra, hogy nem merték fényes nappal felállítani a hazugság szobrát".

A DK elnöke közös tiltakozásra hívott fel "Orbán és csapata újabb gaztette ellen".

Nem lesz népszavazás

Steiner Pál, az MSZP V. kerületi polgármesterjelöltje szombaton tudatta, hogy végleg elutasította a Fővárosi Törvényszék a német megszállás áldozatai Szabadság téri emlékművének építését megakadályozó helyi népszavazási kezdeményezést. A törvényszék indoklása szerint azért nem lehet népszavazást kiírni, mert azt egy kormányrendelet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította.

Az Együtt-PM is tiltakozik

Az Együtt-PM szövetség tiltakozik a Szabadság téri német megszállási emlékmű felállítása ellen, és vasárnap az MTI-vel azt közölte, hogy az önkormányzati választás után, ha új balközép városvezetés jön létre, az el fogja távolítani a szobrot.

A kormány a múlt év végén döntött arról, hogy Magyarország német megszállása áldozatainak emlékére a 70. évfordulóra emlékművet állítanak Budapesten, a Szabadság téren. Az emlékmű felállítása ellen ellenzéki pártok és civilek tiltakoztak. Az emlékmű szobrait vasárnapra virradóra emelték a helyükre.

Az Együtt-PM közleményében azt írta, azért tiltakoznak az emlékmű felállítása ellen, "mert annak célja nem a múltra való tárgyszerű és békés emlékezés, hanem a magyar állam felelősségének eltagadása, és a történelem meghamisítása". Emlékeztettek arra: a szövetség az emlékmű terveinek nyilvánosságra kerülése óta többször, több fórumon bírálta a szerintük "a magyar államnak a holokausztban viselt felelősségét eltagadó, annak kizárólag áldozati szerepét hangsúlyozó koncepcióját". Felidézték, hogy a helyszínen az elmúlt hónapokban számos más szervezet, párt is demonstrált.

"Az Együtt-PM tűrhetetlennek tartja, hogy az Orbán-kormány nem csupán figyelmen kívül hagyta a széleskörű társadalmi felháborodást és tiltakozást, de az éj leple alatt állította föl a történelemhamisító emlékművet. Az önkormányzati választás után, az új balközép városvezetés el fogja távolítani azt" - írták.

Liberálisok: már az építés előtt sokan tiltakoztak

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a Szabadság téri német megszállási emlékmű ahelyett, hogy a II. világháború borzalmaira emlékeztetne, "a magyar kormány arroganciájának emlékhelye lett". Az MLP az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: "a Fidesz-KDNP nem akar valódi nemzeti megbékélést és közös történelmi szembenézést. Helyette egy olyan szobrot állítottak fel az éj leple alatt gyáván, amelyik sosem fogja betölteni igazi funkcióját, mert hamis üzenete sohasem válhat közös történelmi emlékezetünk részévé".

Emlékeztettek arra: már az emlékmű építése előtt kiderült, hogy sokak számára elfogadhatatlan a szobor terve, ezt kifejezve az építkezés megkezdése óta demonstrálnak a téren az MLP tagjai is, "a Fidesz vezetői azonban a folyamatos tüntetések ellenére is keresztülvitték akaratukat".