Nem javítaná a magyar kormány gazdaságpolitikai mozgásterét, ha az EU kilenc tagország - köztük Magyarország - kezdeményezésére elfogadná, hogy csökkenthető legyen az államháztartás hiánya és az államadósság a kötelező nyugdíjpénztári befizetések nyomán keletkező állami kiadásokkal - állítja Obláth Gábor, a költségvetési tanács tagja, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársa. A szakember szerint feldúlná a jelenlegi számlarendszer logikáját, ha a kötelező magánnyugdíjpénztárakat permanensen áthelyeznék a magánszektorból a kormányzati szektorba - derül ki a Népszabadságban megjelent cikkből. Ezt a megoldást ugyan az EU átmenetileg megengedte, de ellene nem csupán statisztikai, hanem közgazdasági érvek is felhozhatók. Az állam azért vállalja az átmeneti pluszkiadást, hogy azzal szemben a magánszektorban megtakarítások halmozódjanak fel, amelyek remélt hozama a későbbiekben csökkenti az állami nyugdíjrendszer terheit, mivel a megtakarítók nyugdíjas korukban részben az államtól, részben magánkasszájuktól kapják majd nyugdíjukat. Ha a magánpénztárak az államháztartásba kerülnének, akkor megszűnne a velük kapcsolatos kiadás, de a velük azonos nagyságú magámegtakarítás is, és az ily módon átértelmezett - a magánnyugdíjpéntárakkal kibővített - állam terhei később sem csökkennének. Ebből látható az is, hogy ettől nem keletkezne több forrás a magyar gazdaság, illetve államháztartás finanszírozására, mivel amit megnyernénk a réven, azt elvesztenénk a vámon. A baj Obláth szerint az, hogy a magyar államadósság az EU új tagországaiéval összehasonlítva nagyon magas, amit mindenképpen vissza kell fizetnie az országnak. A törlesztés nemcsak a nagy adósság miatt drága, hanem azért is, mert hiányzik a magyar költségvetési politika iránti bizalom. Ha a magyar államot finanszírozó befektetők azt látják, hogy a kormány a statisztikai elszámolás változását a deficit és az adósság növelésére akarja felhasználni, akkor a kockázat miatti többletkamat nőni fog. Ezzel szemben arra kellene törekedni, hogy az eminensnél is jobb tanulónak mutatkozzon az ország, azaz akkor se használja ki a hiány növelésének lehetőségét, ha erre bármiféle új uniós szabály lehetőséget adna. Obláth szerint a kormánynak tartania kell magát a konvergenciaprogramban vállalat deficitcélhoz, és szavakban és tettekben is jeleznie kéne, hogy be kívánja tartani a hazai költségvetési szabályokat, amelyek az adósság növekedését hivatottak meggátolni. Mindez jelentősen csökkentené az adósságfinanszírozás kockázatát, és a bizalom erősödése nyomán mérséklődne az kamatban foglalt kockázati prémium. Ezzel legkevesebb 300 milliárd forint megtakarítást lehetne elérni évente, ami megközelíti a statisztikai változtatástól remélt, de nem valóságos többletforrás összegét. Ez hosszabb távon valóban tágítaná a gazdaságpolitika, a költségvetés mozgásterét.