Komoly vitákat generált a lap múlt heti cikke, amely szerint a kormány arra készül, hogy gáztárolók államosítása után a nyomás fenntartását szolgáló, rendkívül olcsó párnagáz egy részét is hozzáférhetővé tenné a fogyasztók számára. Többen is felelőtlenségnek nevezték ezt a tervet, mondván, a technológiai okokból tárolt szénhidrogén kitermelése tönkreteszi a tárolókat, holott maga az E.On is jelentős mennyiségű párnagázt vett ki az elmúlt években a magyarországi gáztárolókból.

A német hátterű társaság legutóbb 2011-ben érte el, hogy az egyébként a föld alatti létesítmények optimális teljesítményét fenntartani hivatott szénhidrogén-mennyiség egy részét kereskedelmi készletté minősítsék át. Így a hajdúszoboszlói tárolóból 200 millió köbméter rendkívül kedvező árú, értékesíthető földgázvagyonhoz jutott az E.On, melynek kevesebb mint a felét 2012-ben piaci ár mellett értékesítette is. Igaz, a lap információi szerint a bányászati hivatal ezt tavalyelőtt decemberben csak azután engedélyezte a cégnek, hogy 2010 eleje óta folyamatosan vizsgálták, milyen következményekkel jár majd a párnagáz kisajtolása.