Az építőipari áttörésre még várni kell

Bár az idei harmadik negyedévben valamelyest csökkent a megszűnő építőipari cégek száma, az utolsó három hónapban újra növekedhet ez a szám az Opten céginformációs szolgáltató becslése szerint.
Napi.hu, 2015. október 30. péntek, 12:44
Fotó: Napi.hu

Megtört a 2014 harmadik negyedéve óta tartó erősen növekvő trend az építőipari cégek megszűnési rátájában. Idén a harmadik negyedévben csak 1377 vállalkozás szűnt meg, ami 4 százalékos csökkenés a megelőző évi 1439-hez képest, és 16 százalékos visszaesés az előző negyedévi - abszolút rekordnak számító - 1771-hez képest.

Az adatokat közzétevő Opten szerint csak átmeneti ingadozásról van szó, az ágazat nincs túl a nehezén. Minden egyéb adatunk arra utal, hogy az utolsó negyedévben visszatérünk a korábbi magas megszűnési rátához, és ez így marad a jövő év első felében is.

Ennek oka, hogy a társaságok megszűnéséhez vezető eljárásból minden korábbinál több lehet folyamatban a cégbíróságon. Tavaly az év egészében 7116 megszűnéshez vezető eljárás elindításáról határozott a bíróság, idén már az első három negyedévben több mint 5600 jelent meg az építőipari cégstatisztikában. Ezek az eljárások - fajtájuktól (végelszámolás, felszámolás, kényszertörlés) függően - egy-másfél év alatt zárulnak le, vagyis az elmúlt másfél évben közzétettek végeredménye még csak most fog beépülni a megszűnési rátába.

A KSH adatai szerint az építőipari kibocsátás tavalyi lendülete megtört, az ágazat termelése hónapról hónapra alulmúlja a megelőző év azonos időszakának értékét, és nem kecsegtet sok jóval az ágazat szerződött megrendelésállományának visszaesése sem. Különösen rossz hír, hogy a korábban megkötött szerződések kifutása miatt a szerződésállomány visszaesése mellett már a termelési volumen is csökkenő pályára állt. A gazdaság legszélesebb spektrumát elérő épületetépítés pedig különösen rossz előjeleket produkál: az alágazatban már 19 százalékkal kisebb az új szerződések volumene, mint egy évvel ezelőtt. Mindenez annak fényében különösen érdekes, hogy a családi otthonteremtési programnak és az ingatlanárak felfutásának pozitív hatással kellene lennie az építőiparra.

Az építőipari cégalapítások az elmúlt évekhez viszonyítva szintén alacsony szinten stagnálnak. 2015 harmadik negyedévében mindössze 636 vállalkozást alapítottak, amiben a piac kiegyensúlyozatlansága és a jogszabályok szigorodása egyaránt szerepet játszik. Az alapítások száma egyrészről még mindig rendkívül magas a gazdaság méretéhez képest, másrészről viszont a sok építőipari ösztönzőnek már látszania kellene az alapításokban - ennek azonban egyelőre semmi nyoma.

Az Opten adataiból egyértelműen látszik, hogy az építőipari áttörésre még várni kell. Mind a cégek számának alakulása, mind a termelési volumen kiábrándító egy fejlődő gazdaság számaihoz képest. Az áfa csökkentése ugyan újabb jó esély az áttörésre, de látványos eredményeket csak a befektetői bizalom és a pénzügyi szektor stabilizálódása hozhat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megfigyelt, 2015.10.30 20:53

@antimigrans: BÉRTOLLNOK---SEGGNYALÓ.!!!!

A 2002-2010 közötti havi adósság növekedés 149 % a 2010-utáni havi adósság növekedés a MANYUP hatást is beszámítva .
A jelenlegi adósság 26 000 milliárd ft plusz a MANYUP 4 900 milliárd ft Összesen 30 900 milliárd ft 10 967 milliárddal több a 2010-es kormányváltáskorinál.

TE HUGYAGYU ha ennyire tájékozatkanul ne firkálj HÜLYESÉGET.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antimigrans, 2015.10.30 16:16

..még mindig sok a hitel ,amit ész nélkül felvettek 2003-2010 között ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.10.30 14:48

@isabella:

Nézegesd a kínálatot, hátha mégis.

Ha van pénzed, akkor találsz!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2015.10.30 13:42

Nem lehet, egy normális lakást kapni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2015.10.30 13:04

Nyugalom, érkezik a kamattámogatásos lakásépítési hitel - devizahitelekhez is!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html