A szervezetben a háromfős kuratóriumot Orosz Mihály vezeti, " tagok a polgármester testvére, Násztáné Orosz Erika, aki tagja az érpataki képviselő-testületnek is, és Gelsiné Uri Valéria, a helyi szociális intézmények vezetője, aki magánemberként Orosz élettársa" - írja a lap.

Az érpataki modell atyja az Átlátszó szerint ezeket az ingatlanokat is büntetésre-jutalmazásra használja. A lap felkereste a helyrajzi számok alapján az ingatlanokat, a korábbi tulajdonosokat, és kiderült, több esetben nem is volt egyértelmű a tulajdonosok számára, hogy eladták a házat. A Kossuth utca 40-ben lakó idősebb, saját bevallása szerint írástudatlan pár nem is tud róla, hogy a házukat eladták - elmondásuk szerint Orosz végig arról beszélt nekik, hogy csak a telket veszi meg, a ház maradhat a nevükön - írják.

A lap helyi forrásokra hivatkozva azt írja, a vételárat általában az önkormányzat pénzügyese viszi borítékban, és ha a tulajdonosok bérlőként a házban maradnak, a bérleti díjat is Gagna Mihálynénak fizetik. Arra pedig, hogy Orosz szervezetei és az önkormányzat pénzügyei mennyire összefolynak, azt a példát hozza az Átlátszó, hogy a közmunkásként dolgozóknál Gagna Mihályné eleve levonja az egyébként Orosz által alapított szervezetnek fizetendő bérleti díjat.

A nekünk nyilatkozók szerint nincs írásos szerződésük, és a bérleti díjról sem kapnak sem nyugtát, sem semmilyen hivatalos elismervényt - írja az Átlátszó.