Az euró bevezetésének lehetőségeiről beszélt Matolcsy

A forintot csak akkor célszerű feladni és csatlakozni a közös európai valutához, ha Magyarország elég erős, teljes egészében eléri az eurózóna fejlettségi szintjét - a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai tájékoztatása szerint erről is beszélt Matolcsy György, a jegybank elnöke egy keddi konferencián.
MTI, 2016. szeptember 14. szerda, 12:12

A forint közelmúltja sikertörténet, a nemzeti valuta sok megrázkódtatás között is stabil maradt, az Alaptörvény pedig szövegébe emelte azt, így annak is részévé vált - mondta az "5 éves az Alaptörvény: Közpénzügyek és forint" címmel megrendezett konferencián az MNB elnöke.

Magyarország 12 éve lépett be az Európai Unióba, s azóta folyamatosan nyitott kérdés, hogy mikor csatlakozik az ország az eurózónához is.

"Nemzeti pénzünket, a család fizetőeszközét azonban csak akkor érdemes feladnunk, ha már elég erősek vagyunk, a reálgazdaság felzárkózása és az államadósság szintje is megfelelő" - fogalmazott Matolcsy György. Szerinte akkor lehetséges Magyarország és az eurózóna számára is a csatlakozás, ha az egy főre jutó bruttó hazai össztermék eléri az eurózóna tagállamai átlagának 100 százalékát, az államadósság szintje pedig 50 százalék alá csökken - olvasható az MNB közleményében.

HOZZÁSZÓLÁSOK