Lapunk úgy tudja a kezdeti kompromisszumkészség alább hagyott, s a termelői lobbi néhány tagja nem nagyon számít megállapodásra, amely azt vetíti előre, hogy a földművelésügyi tárca a parlament elé terjeszti azt a törvénytervezetet, amelyben hatóságilag szabályozná többek között az úgynevezett polcpénzeket, a fizetési határidőket, a kereskedő és beszállító közti szerződéseket, illetve nem utolsó sorban az importtermékek polcra kerülési mértékét.

A termelő határozná meg az árakat?

Az eddigi egyeztetésekről kiszivárgott információk szerint egészen vad elképzelések is felmerültek, hogyan lehetne teljes egészében megrendszabályozni az üzletbe kerülő termékek árrését, vagy az elérhető hasznot. Például az árképzés majdnem egészében a termelő kezébe kerülne. A kisebb beszállítók például szeretnék, ha kikerülne a kereskedelem szervezés fogalomköréből a bónusz rendszer, vagyis az a kondíció, amelyet a kereskedő juttat vissza a gyártónak, ha a termékének értékesítése eléri az előre kialkudott szinteket. A bónuszokért a gyártónak jelentős árelőnyt kell biztosítania, s a gyártó kockázata, ha a termékforgalom nem éri el a kívánt szintet. A nemzetközi cégek azonban igénylik ezt a megoldást.

Nem egységesek a kereskedők

Az egyeztetések és a megállapodás ezt alapul véve már nem két, hanem három oldalon áll. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi cégeknek, illetve a kis magyar beszállítóknak más az érdeke, kettejük között is éles vita alakulhat ki. Ahogyan például a magyar láncok és a nemzetközi kereskedelmi láncok között is. Jelesül a magyar láncok képviselői, már a tárgyalások elején kijelentették: nem ildomos egy kalap alá venni a Tesco-t például a Reállal.

Információink szerint a válság sem kedvez a megállapodásnak, hiszen a fogyasztás visszaesése minden lobbiszervezetnél újabb tárgyalási alapokat hozott. A helyzet az elemzők szerint az, hogy a tárgyalások alatt már nem csak a kis és közepesek, hanem a nagyobbak is a túlélésükért egyeztetnek, vagyis, ha rossz kompromisszumot kötnek, az legkevesebb a piaci pozíciójukba kerülhet, s most a nagyhalak szívesen falnak fel izmos kicsiket. Az egyik élelmiszer biztosító szerint 2009-ben minden valószínűség szerint egy lánccal kevesebb lesz a piacon.
Egyelőre az is kérdés, hogy a földművelésügyi tárca meddig mehet el. Ha ma megszakadnak a tárgyalások valóban benyújtja-e a szakértők és például a nagyobb gyártók által is élesen kritizált törvénytervezetet, vagy tesz még egy kísérletet a kompromisszumra.