Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete (KOKI)

Az intézetet 1952-ben alapították azzal a céllal, hogy egy átfogó tudományterület, az orvosbiológia területén folytasson magas színvonalú kutatómunkát. Ma az egyetlen, kizárólag orvostudományi kutatást folytató intézmény Magyarországon. Az utóbbi 15 évben Magyarország idegtudományi központjává fejlődött és ma már a világ legjelentősebb idegtudományi kutatóintézetei között tartják számon. Ezt az is jelzi, hogy 2000-ben az Európai Bizottság független szakértőinek döntése alapján elnyerte a Center of Excellence címet.

A KOKI tevékenységének középpontjában az idegtudományi alapkutatások állnak, így az idegingerület-átvitel, a tanulás és emlékezés, a viselkedés, az öregedéssel összefüggő és epilepsziás agyi károsodás, valamint a hormonkiválasztás központi és környéki idegrendszeri szabályozás kutatása. A kutatócsoportok multidiszciplináris megközelítési módot alkalmaznak, a hagyományos, megalapozott és bevált módszereket ötvözik a legújabb eljárásokkal.

Az intézet kutatóinak átlagéletkora 38 év. A vezető kutatók − köztük négy akadémikus − többsége a Magyarországon másfél évszázados hagyománnyal rendelkező idegtudomány legrangosabb iskoláiból került ki, együtt dolgoztak Szentágothai Jánossal, illetve Issekutz Bélával.

A gyógyszeripari szférával meglévő sokrétű kapcsolat lehetővé teszi a fejlesztő fázisba átvihető alapkutatási eredményeik közvetlen felhasználását. Az intézet évente csaknem száz, tudományos szakértők által bírált és jóváhagyott publikációval képviselteti magát a vezető nemzetközi folyóiratokban. Vezető kutatói között van a világ legidézettebb kutatói között számon tartott ("highly cited") kutató, Freund Tamás, a "citation classic"-ot, azaz kiemelkedően magas idézettségű dolgozatot publikáló kutató, Vizi E. Szilveszter. Számos fiatal kutató publikált már első szerzőként a vezető tudományos folyóiratokban. Tevékenységük számos szabadalmi bejelentésben is testet öltött.

 

77 Elektronika Kft.

A 77 Elektronika Kft. 1986-ban alakult Budapesten és hamarosan jól működő, elismert magánvállalat lett. Folyamatos növekedésének záloga cégfilozófiája, mely az innovációra és a fejlesztésre épít. A cég működésének két fő területe az orvosi diagnosztika és a telekommunikáció.

Az orvosi elektronikában vércukormérő és laboratóriumi mintákat elemző fotométereket és ezek reagens anyagait gyártja. Vezető szerepet tölt be a magyarországi vércukormérő-piacon, ugyanakkor számos termékét forgalmazza külföldön is, a világ 72 országába. A vadonatúj technológia sikerrel mutatkozott be több kontinens egészségügyi intézményeiben, és a mintegy 35 ezer eurós készülékből csak Kína 120-at vásárolt az elmúlt évben.

A vállalat másik fő ága a távközlési berendezések fejlesztése és gyártása. A telekommunikációs ágazat az elérési hálózatra összpontosít, olyan termékekkel, mint az elmúlt évtizedben világszerte nagy sikernek örvendő vonalsokszorozó rendszerek. A vállalat rugalmasságának köszönhetően a szolgáltatók nagy megelégedéssel használják a berendezéseket sok-sok országban, Európában, Észak-Afrikában, a Közel-Keleten vagy Ázsiában.

A 77 Elektronika erőssége a dinamikus fiatalokból álló, elkötelezett kutató és fejlesztő gárda, a rugalmasság, a piaci követelményekhez való alkalmazkodás, a fejlesztésorientált gyártás, a gazdaságos technikai megoldások. A gazdasági válság ellenére is 800 millió forinttal, 9,3 milliárdra növelte árbevételét az elmúlt évben a budapesti vállalat, és idén az első három hónap forgalma és a rendelésállomány alapján az árbevétel meghaladhatja a 10 milliárd forintot. A társaság tovább bővíti meglévő fejlesztőcsapatát, hiszen az új termékeknek köszönhető, hogy a gazdasági válság ellenére is növelni tudták a forgalmat. Fejlesztésre az éves árbevétel 8-9 százalékát áldozza a cég.

 

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Az alapítók és a művészképzés mestereinek gazdag öröksége formálta a Zeneakadémia hagyományait. Elsődleges küldetése ma is az olyan alkotó- és előadóművészek, egyben tanárok képzése, akik az egyetemes és a nemzeti kultúra, ezen belül elsősorban a zeneművészet értékeinek birtokában széles körű, korszerű zenei képzettségük, magas fokú mesterségbeli tudásuk alapján alkalmasak a magyar és a nemzetközi zenei életben az előadóművészi, az alkotói és a zenetudományi tevékenységre, az iskolai zenei nevelésre és az egyházzene művelésére.

A Zenészeti Lapok 1875. október 17-i számában jelent meg az első felvételi közlemény az országos magyar kir. zeneakadémia 1875−1876-os tanévre szóló tanfolyamára. A felvételi vizsgák elhúzódása miatt a megnyitó november 14-én volt. A Zeneakadémia 5 tanárral és 38 növendékkel kezdte meg működését a Hal tér 4. számú ház 2. emeletén. Maga Liszt 1876. február 15-én érkezett Pestre és március 2-án kezdte meg a tanítást. A Zeneakadémia 1925-ben ünnepelte ötvenéves évfordulóját, ebből az alkalomból Liszt Ferenc nevét vette fel és Liszt-múzeumot is alapítottak az épületben.

Ez az egyetlen zeneakadémia, amely úgy viseli Liszt Ferenc nevét, hogy az alapító is maga Liszt volt. És ez egyben Bartók Béla és Kodály Zoltán zeneakadémiája. Bartóké, aki jelenlétével generációknak adott mértéket és mintát, és Kodályé, aki a nevét viselő világhírű zenepedagógiai módszert − híressé vált növendékeivel együtt − a Liszt Akadémián fejlesztette ki. Itt működik Magyarország legrégebbi dzsessztanszéke csakúgy, mint a fiatal népzene tanszék, amely Bartók és Kodály nyomába eredve a Kárpát-medence kimeríthetetlen folklórvilágát kívánja feltérképezni és megtanítani mindazoknak, akik előadóművészként a népzene újraélesztését tűzték ki célul. Az akadémia doktori iskolája 1995-ben indult a zenetudományi tanszakon végzett hallgatók számára, majd néhány évvel később az egyházzene, a zeneszerzés és több hangszeres tanszakon a DLA fokozat megszerzése lehetőségével.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem sokoldalú, pedagógiai, pszichológiai, szakmódszertani képzettségű művész-tanárai általános műveltségük és idegen nyelvi ismeretük által felkészültek arra, hogy a zenei nevelés sajátos eszközeit a tanulók szakmai képzésére, érzelmi és esztétikai nevelésének szolgálatába állítsák.

 

Typotex Elektronikus Könyvkiadó

A kiadót 1989-ben alapították, elsősorban szakkönyvek, természettudományos könyvek kiadására, különös tekintettel a felsőoktatásra és tehetséggondozásra. Elektronikus könyveik kezdetben általában a már megjelent művek elektronikus változatai voltak, de például az Oxford Biológia, Kémia, Matematika, Fizika kislexikon már csak elektronikusan használhatóak. Ezzel megteremtették annak a lehetőségét, hogy a magyar matematikai és természettudományos szakszavak autentikus forrásból mindenki számára  hozzáférhetők legyenek.

Kétnyelvű antológiák sokdimenziós együttese a Bábel Web Antológia, amely az európai irodalmak jelentős klasszikus, modern és kortárs műveinek részleteit mutatja be eredetiben és más európai nyelvre való fordításban. Az alapgondolat folytatásaként született meg a Hungarian VisitCarD (a magyar irodalom 22 nyelvű antológiája), vagy a Visegrad Magic Cube, mely a visegrádi országok irodalmából ad ízelítőt, kezdetben angol és német nyelven.

A kiadó az utóbbi években sokkal tágabb profilt képvisel a kezdetekhez képest, majdnem minden témakör iránt nyitott. Az egyik izgalmas tudományterület például a kognitív pszichológia, amely sok tudományterületet lefedő, merész irányzatú határterület, amely pszichológiát, informatikát, biológiát kapcsol össze. De témájuk az információs társadalom éppúgy, mint a zeneesztétika.

Csaknem egy évtizede minden könyvük elérhető e-book formában is, a papír változatnál olcsóbban, akár fejezetenként is. Az internet adta körülmények lehetővé teszik, hogy a szerző rugalmasan kezelje a szöveget, ami azt jelenti, hogy − igény szerint − megjelenés után is módosíthatja, kibővítheti, hozzáírhat akár új fejezeteket, bibliográfiát vagy hivatkozásokat. E karakteres, igényes könyvkiadó évente negyven újdonsággal és mintegy húsz utánnyomással jelentkezik. Fele-fele arányban kiváló hazai és tekintélyes külföldi szerzők műveit adják ki.