Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A legfrissebb adatok szerint augusztus közepéig harminckilenc nyomdaipari vállalkozás szűnt meg és mintegy százötven szektorbeli dolgozó válhatott munkanélkülivé - mondta lapunknak Peller Katalin, a Nyomda- és Papíripari Szövetség főtitkára. A cégbedőlések száma már a múlt év végén emelkedésnek indult az iparágban. Jelenleg azonban a válságtól független nyári leállások miatt nem lehet pontosan látni, hogy szeptember-októberben beindul-e a szokásos termelésfelfutás, de a várakozások nem túlzottan optimisták - tette hozzá a főtitkár.

Az iparági vállalkozások száma évek óta hatezer körül stagnál, de kevesebb mint felük végez ténylegesen nyomdaipari munkát. A szövetség tapasztalatai szerint már érezhető a cégmegszűnések ütemének gyorsulása, az év utolsó négy hónapjára még mintegy 60 ilyennel számolnak. Különbség azonban a korábbi évekhez képest, hogy a kisebb vállalkozásokon kívül most néhány fiatal, korábban feltörekvő és adott szegmensben meghatározó szereplő is felszámolás alá került, ami fájdalmasan érinti az iparágat - fogalmazott Peller. Tavaly összesen 92 nyomdaipari vállalkozás szűnt meg, idén a szövetség szerint nagyobb lesz ez a szám, de a százas határt valószínűleg nem lépi át - bár a második félév teljesítménye egyelőre nem látható nagy biztonsággal. Azt azonban nem lehet meghatározni, hogy az első féléves cégbedőlések oka a recesszió okozta általános forgalomcsökkenés lenne, illetve a többéves rossz üzletpolitika következménye - hangsúlyozta a főtitkár.

Évek óta stagnál a nyomdaipari forgalom: az éves termelés 160-170 milliárd forintot tett ki, minimális mozgásokkal. Ehhez képest idén komoly visszaesésre lehet számítani, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mekkorára. Az év elején még a pesszimista, most már az optimista számítások prognosztizálnak 10-15 százalékos csökkenést. Peller szerint a 170 milliárdos tavalyi összforgalom a két évvel ezelőtti, 156 milliárd forintos szintre eshet vissza. Az alapanyagárak nem változtak jelentősen a korábbi évekhez képest és az ellátással sincs probléma. A nyomdai árak azonban meglehetősen nyomottak és a megrendelők igyekeznek még lejjebb szorítani őket. Munka hiányában a legdrágább gépek és munkaerő válna kihasználatlanná, ezért a nyomdaipari cégek sem tudnak ellenállni ennek a nyomásnak - mondta a szakember. Az ágazat legnagyobb problémája a fizetési fegyelem és hajlandóság látványos romlása. A szektorban korábban is jellemző 60-90 napos fizetési határidő kitolódott 120 napra vagy akár ennél is hosszabb időre. Tetézi a gondokat, hogy nőtt az egyáltalán nem fizető megrendelők száma is, többen saját kintlévőségeikre hivatkozva nem egyenlítik ki számláikat. Peller szerint az ilyen esetek mindaddig nem okoznak komolyabb problémát, amíg az éves bevétel 5 százaléka alatt maradnak, jelenleg azonban az ágazat egészét tekintve a 10 százalékot közelítik.

Már tavaly is viszonylag magas, 6 százalék körüli munkanélküliség sújtotta az ágazatot, ez idén 8 százalék közelébe emelkedhet. A nyomdaipar meghatározott földrajzi területen koncentrálódik - mint például Debrecen, Békéscsaba, Gyula és Budapest körzetében -, amennyiben egy nagyobb társaság vidéken megszűnik, szinte lehetetlen az iparágon belül újra elhelyezkedni. A cégeknél most létszámstop van, a csökkenő megrendelések miatt igyekeznek legalább a jelenlegi állapotot fenntartani, fejlesztések egyáltalán nem történnek, a nyomdaipari szakképzettség pedig nem tesz lehetővé átjárást más szektorokba. (Az álláshoz jutás segítése érdekében a szövetség honlapján printjob névvel fórumot indított a munkát kínálóknak és keresőknek.)