Az MNB 100 milliárd forinttal megemeli az nhp keretösszegét

A Monetáris Tanács keddi ülésén a Növekedési Hitelprogram (nhp) harmadik, kivezető szakasza keretösszegének 100 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Bankszövetség kérése és a gazdasági növekedés segítése az nhp-nak a korábbiaknál óvatosabb kivezetését indokolja a jegybank szerint.
Napi.hu, 2016. június 7. kedd, 14:07

A Monetáris Tanács keddi ülésén az nhp harmadik, kivezető szakasza keretösszegének 100 milliárd forinttal történő megemeléséről döntött. Az MNB a rekord alacsony szintű alapkamat tartós fenntartása mellett a forintpillér keretösszegének 100 milliárd forinttal, 400 milliárd forintra történő megemelése révén megvalósuló óvatosabb ütemű kivezetéssel is elő kívánja segíteni, hogy biztosan megvalósuljon a kkv-hitelállomány idei évre várt 5-10 százalékos bővülése, ami a reálgazdaság megfelelő növekedéséhez szükséges - olvasható a jegybanki közleményben.

Ezzel együtt az MNB megerősíti: fontosnak tartja a piaci hitelezés helyreállását, amelyhez segítséget nyújt a Piaci Hitelprogram, és ezzel összhangban fenntartja az nhp fokozatos kivezetésére irányuló szándékát.

Ezzel az I. (forint) pillérben már 400 milliárd forintnyi hitelhez juthatnak év végéig a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaik megvalósításához, miközben a II. (deviza) pillérben továbbra is elérhető a 300 milliárd forintos keretösszeg.

Az nhp első és második szakaszában 2015 végéig mintegy 31000 vállalkozás jutott finanszírozáshoz közel 2126 milliárd forint összegben - emlékeztet az MNB közleményében. Ennek köszönhetően a kkv-hitelállománynak a program indulása előtt megfigyelhető tartós, évi 5-7 százalékos csökkenése nemcsak megállt, de 2015 utolsó két negyedévében már 3-4 százalékos bővülés volt megfigyelhető, ami 2016 első negyedévében is folytatódott.

Az MNB 2016 elején a bankok piaci hitelezésre való átállását elősegítő Növekedéstámogató Program (ntp) részeként indította el az nhp harmadik, kivezető szakaszát, amelynek 300-300 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett két pillérében 2016 végéig van lehetőség - kizárólag beruházásokat finanszírozó - hitelszerződések megkötésére.

A Magyar Bankszövetség a közelmúltban azzal a kéréssel fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz, hogy az nhp - kedvező forinthitelek nyújtását lehetővé tevő - I. pillérének keretösszegét 100 milliárd forinttal emelje meg. Több bank is arról számolt be, hogy már az e pillér keretösszegéből jelenleg rendelkezésére álló egyedi hitelkeretének teljes összege erejéig elköteleződött hitelszerződések megkötésére a kis- és középvállalkozásokkal (kkv).

A hazai bankok döntő többsége az MNB Piaci Hitelprogramja keretében az év első negyedévében megkötött kamatcsere-ügyletekkel egyúttal azt is vállalta, hogy kkv-hitelezését összességében idén legalább 200 milliárd forinttal növeli, amelynek eredményeképp 5-10 százalékkal bővülhet idén a kkv-hitelállomány - emlékeztet a jegybank.

A keretemeléssel kapcsolatos részletekről az MNB július elején tájékoztatja a hitelintézeteket.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK