Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A novemberben kiadott inflációs jelentésben, az MNB 2009-re a GDP 0,2-1,7 százalékos visszaesését jelezte, 2010-re 0,5-2,0 százalékos növekedést várt. A korábbi inflációs prognózis 2009-re 3,1-3,4 százalék, 2010-re 1,5-1,9 százalék volt. Az új prognózis már tartalmazza a kormányfő által bejelentett intézkedések egy részét, így július 1-től a 20 százalékos általános forgalmi adó (áfa) emelését 23 százalékra. Az új inflációs jelentésben - a január 1-től február közepéig számított átlag alapján - az MNB erre az évre 289,7 forintos, jövőre 290,6 forintos euró árfolyammal kalkulált, a novemberi jelentés ezzel szemben 2009-2010-re 257,9 forint/euró árfolyammal készült, ami közel 12 százalékkal erősebb volt.

Az MNB által jelzett új makrogazdasági pálya szerint az idén a háztartások fogyasztása 5,1 százalékkal esik vissza, a beruházások pedig 7,1 százalékkal csökkennek. Ugyanakkor némileg javul a folyó fizetési mérleg hiánya: 2009-ben a GDP 3,9 százaléka lesz a tavalyi 7,9 százalékos és a novemberben várt 4,0-4,9 százalékos hiány után.