Az MNB azt várja, hogy a kőolaj világpiaci ára éves átlagban 25 dolláros hordónkénti szintre csökken, az euró erősödik, a cserearányok terén pedig a második félévben akár kisebb javulás is bekövetkezhet. Számítani lehet ugyanakkor arra, hogy bár a tavalyi jelentős mezőgazdasági drágulás nem ismétlődik meg, az agrárium és az élelmiszeripar területén általában az átlagosnál nagyobb lehet az áremelkedés mértéke. A gazdaságpolitika számára rendelkezésre álló eszközök közül a dezinflációt támogatja a forint leértékelési ütemének áprilisi csökkentése és az, hogy a szabályozott árak területén a központi kormányzat továbbra is szigorú politikát folytat. Az MNB értékelése alapján a forint árfolyampályája összhangban van az inflációs pályával, ez nem eredményezi a forint túlzott felértékelődését.