A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) mindent meg szabad tennie, ami nincs tiltva - ezzel érvelt a jegybank jogásza azzal kapcsolatban, hogy összesen százmilliárdnál is többet költ az MNB új vezetése ingatlanokra, antik hegedűre és festményekre - mondta Róna Péter az ATV-n csütörtök reggel. A jegybank felügyelőbizottságának (fb) tagja szerint ugyanakkor ezen elmélet szerint akár egy fagyizót is működtethetne a nemzeti bank. Azt mondta, az MNB közintézmény, azzal foglalkozhat, amire felhatalmazása van, hiszen az adófizetők pénzéről van szó. A költekezésre nem ad jogalapot a jegybanktörvény, nincs ilyen felhatalmazás benne.

Az MNB az Index szerdai cikke után közölte: büntetőfeljelentést tesz a portál ellen, mondván, az írás hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas. Róna szavai szerint az Index által megírt információk többsége helytálló, még az is, hogy egy antik hegedűt is megvásárolna a nemzeti bank, hogy Lajkó Félix rendelkezésére bocsássa.

Az Index írása nyomán szerdán Pápa Levente, az Együtt-PM Szövetség politikusa bejelentette, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Majd csütörtök dél körül a jegybank közölte: büntető feljelentést tesz Pápa ellen. Az MNB feljelentésének alapja, hogy Pápa közleményében az MNB gazdálkodását érintő megalapozatlan, valótlan állításokat fogalmaz meg, amelyek alkalmasak arra, hogy megingassák a jegybank törvényes működésébe vetett közbizalmat.

A jegybanki kommunikáció nem feledkezett meg Rónáról sem. Egy másik közleményben bejelentették, hogy:

- Az MNB törvényes működését mind az Állami Számvevőszék, mind az MNB felügyelő bizottsága és belső ellenőrzési szervezete rendszeresen ellenőrzi, amelyek a 2013-2014. évi tevékenységgel kapcsolatosan jogsértésre utaló megállapítást nem tettek, ilyet az fb Országgyűlésnek benyújtott jelentése sem tartalmaz.

- A jegybank a korábbiakban is folytatott a társadalmi felelősségvállalás körébe tartozó, kulturális támogató tevékenységet, ennek keretében került sor például a Magyar Tudományos Akadémia részére térképgyűjtemény vásárlására 100 millió forint értékben, valamint Barend van Orley: Krisztus az olajfák hegyén című olajfestményének megvásárlására a Szépművészeti Múzeum részére 275 ezer euró értékben és más műkincsek megvásárlására is.

- A Magyar Nemzeti Bank vezetése a hazai és a nemzetközi jegybanki gyakorlatban is ismert kulturális misszió folytatása érdekében döntött az Értéktár program meghirdetéséről, ennek szakmai felügyeletére felállításra került a kulturális nemzeti intézmények vezetőiből álló tanácsadó testület, az MNB igazgatósága elfogadta a tanácsadó testület működési szabályait, ugyanakkor éppen az alapos és körültekintő előkészítés időigényére is tekintettel műkincsvásárlásra és ezzel kapcsolatos kifizetésre nem került sor. Így az MNB nem vásárolta meg sem a sajtóban megjelent Andrea Guarnieri hegedűt, sem pedig Pieter Brueghel festményét és a Balkan Fanatik együttest sem támogatja, ezért a támogatás érdekében az együttes meghallgatására sem kerülhetett sor.

- Az MNB igazgatósága által ingatlan vásárlásra és felújításra jóváhagyott keretből a bank a 2013-2014 években összesen három ingatlant vásárolt 4,2 milliárd forint értékben. Ebből kettőt az MNB állami tulajdonú ingatlanra vonatkozó nyilvános pályázat nyerteseként szerzett meg, egy további ingatlant pedig egy szakmai érdekképviselettől vásárolt meg az MNB törvényben meghatározott feladatok ellátására.

- Róna Péter néhány hónappal ezelőtt javaslatot tett arra, hogy az érdekeltségébe tartozó ingatlanban béreljen az MNB nagyobb területet. Az MNB vezetése ezt az ajánlatot megfontolás nélkül visszautasította éppen Róna és az fb védelme, valamint az MNB törvényes működésének megőrzése érdekében, hiszen olyan helyzet állhatott volna elő, hogy az fb az MNB és az MNB egyik tagja közötti jogügyletet lett volna kénytelen vizsgálni. Emiatt Róna bizonyára az általa remélt üzleti nyereség elmaradása miatti csalódottsága miatt kifogásolja és tünteti fel hamis színben az MNB ingatlanvásárlásait - tette hozzá a jegybank a közleményében.