Célzott és óvatos kamatpolitikára törekszik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amellyel biztonságos távolságot tart a nulla közeli tartománytól - mondta a Portfolio.hu-nak adott interjúban Virág Barnabás.

A jegybank szavai szerint:

  • Az MNB idén 3,5-6 százalékos sávba becsüli a gazdasági növekedést. A 3,5 százalékos forgatókönyv azzal számol, hogy az év közepére jelentős átoltottságot sikerül elérni a társadalomban, a 6 százalékos növekedésre vonatkozó forgatókönyv pedig akkor valósulhat meg, ha már a második negyedévben sikerülne elérni az átoltottságot.
  • Azok az országok tudtak kisebb reálgazdasági áldozatokkal átlendülni a nehézségeken, ahol a digitális gazdaság szerepe korábban is jelentős volt, hozzájuk kell Magyarországnak felzárkóznia.
  • A Magyar Nemzeti Bankban is vizsgálják a digitális pénz adta lehetőségeket.
  • A monetáris politika attitűdje nem változott, továbbra is óvatos, megfontolt politikára van szükség, mivel változatlanul jelentős kockázatok vannak a világgazdaságban. Igaz ez az óvatosság az alapkamat és az egyhetes betéti kamat viszonyára is.
  • Szeptember óta folyamatosan csökkent az infláció, még nem szabad hátradőlni, most kell ébernek maradni, különösen mivel az idei év első felében bázishatások miatt várhatóan emelkedik az árszínvonal.
  • A jegybanki mérlegbővülés folytatódhat, ami a gazdaság helyreállását fogja támogatni. Egy rendkívüli helyzetben ez elfogadható, sőt szükséges is, de fel kell készülni az egyensúly helyreállítására és az adósságráták jövőbeli csökkentésére.
  • A Monetáris Tanács abszolút egységes a helyzet megítélésében.
  • Ameddig szükséges, addig folytatódik a jegybank állampapír-vásárlási programja.
  • A jegybank örül, hogy az állam lépett a gazdaság megtámasztásában, azonban ezt jobb lett volna, ha hamarabb megteszi.
  • Új típusú beruházásokra van szükség, melyek energiahatékonyságot javítanak, a zöld gazdaságra való átállást segítik és a digitalizációt erősítik.