Az MSZP feljelentette Orbán Viktort

Feljelentette a szocialista Korózs Lajos mások mellett Orbán Viktort szerdán a Legfőbb Ügyészségen, mivel szerinte a miniszterelnök is felelős azért, hogy csalással vették el hárommillió ember összesen háromezer-milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári megtakarítását - írta az MTI.
Domokos László, 2018. január 17. szerda, 12:35
Fotó: Shutterstock

Az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament népjóléti bizottságának alelnöke a Legfőbb Ügyészség budapesti székhelye előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a feljelentést hivatali visszaélés, közfeladati helyzettel visszaélés, azaz közfeladattal kapcsolatos kötelesség megszegése, valamint csalás és hűtlen kezelés miatt teszi Orbán Viktor miniszterelnök, Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott és Matolcsy György korábbi nemzetgazdasági miniszter, mostani jegybankelnök ellen.

Az Országgyűlés politikai nyilatkozatot fogadott el - fideszes többséggel - a magán-nyugdíjpénztári vagyon megvédésről, amelyben garantálták, hogy egyéni számlán mindenkinek jóváírják az eddigi befizetését, garantálják annak értékállóságát és adómentességet biztosítanak mindenkinek, aki átlép az állami rendszerbe.

Korózs Lajos szerint megfenyegettek hárommillió fiatalt, mert azt mondták, aki nem lép át az állami rendszerbe, nem fog állami nyugdíjat kapni. Ennek hatására közel 2,9 millióan átléptek és mintegy háromezer-milliárd forint vagyon került át az állam tulajdonába.

Értékelése szerint a kormánypártok éveken keresztül bármit megtehettek volna, hogy garanciákat építsenek a vagyon megvédésére, de ehelyett "eltapsolták" hárommillió magán-nyugdíjpénztári tag vagyonát.

Ha ebben az országban felelősséggel tartozik mások pénze után Bróker Marcsi vagy Tarsoly Csaba, akkor joggal várhatja el minden egyes magyar állampolgár, hogy a nemzeti bank elnöke, Matolcsy György is felelősséggel tartozzon ezután a megtakarítás után - fogalmazott a szocialista politikus az MTI beszámolója alapján.

Kép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2018.01.18 21:29

Látom, ismét törölték a hozzászólásomat, amelyben csak az igazat mondtam el Orsós etnikai hovatartozásáról... Világos, a Napi is a narancsmaffia mutyielvtársaktól kapja a támogatást, nem tudom elítélni őket ezért... Pláne hogy már a cionista Németh Sándor is rég beállt a sorba, a Hit gyülekezetével együtt... Éljen a központi cenzúrázott média, az egyvélemény, a Párt! Csak Kádár legalább fehér ember volt...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2018.01.18 19:54

@acdc:
Mi van füstös more, libcsi és more létedre még rasszista is vagy?
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2018.01.18 19:35

@krix3: "Mi van more?"
Nógrádi füstös ez egy magyar nyelvű fórum, próbáld meg hanyagolni az anyanyelved!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.01.18 13:18

poltpetit is fel lehetne bűnpártolásért, ez mikor jut eszébe valamelyiknek ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix3, 2018.01.17 23:57

@Bahnsteig_Eins:

Oda melléd?
Nem, mert összevesznétek...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html